← Vissza

news.bsdnet.hu

Tarjányi Péter: Ez az Orbán sem az az Orbán, ő sem találja önmagát

Index 2026-05-09 08:48
„Orbán Viktor interjút adott Pityinger László rappernek a Dopeman TV-ben. Megnéztem az interjút. És végig az volt az érzésem, Orbán Viktor már nem ugyanazon a politikai nyelven beszél, mint korábban” – írta Tarjányi Péter író és biztonságpolitikai szakértő szombaton a közösségi oldalán. „Régen pontosan tudta: kihez beszél, miért beszél, és hogyan tartsa kézben a mondatokat. Most viszont sokszor olyan érzésem volt, mintha egyszerre próbálna: közvetlen lenni, kemény lenni, önkritikus lenni – és még mindig domináns vezetőnek látszani. De, ezek szándékok nem álltak össze” – vélekedett Tarjányi Péter. Tavaly és a kampány alatt is többször mondtam: ez a Fidesz már nem az a Fidesz. Most azt éreztem: ez az Orbán sem az az Orbán. A volt miniszterelnök azt mondta a beszélgetésben, a »jobboldali sajtó nem találja önmagát«. Szerintem Orbán Viktor sem – jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő. Mint írtuk, pénteken, délután 5 órakor jelent meg a leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor interjúja Pityinger László rapperrel, Dopemannel. Az április 12-i választási vereség óta ez Orbán Viktor első hosszabb médianyilvános beszélgetése, amelyben többek között azt mondta, hogy elsődlegesen ő viseli a Fidesz vereségéért a felelősséget, hogy húsz évre tervezett, és hogy azért éppen Dopemannek adott interjút, mert a jobboldali sajtó „még keresi az új hangját”. (Borítókép: Tarjányi Péter 2024. szeptember 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →