A Slovan Bratislava vezetője elárulta: Robbie Keane és Szergej Rebrov is jelölt az edzői posztra
Csak Foci
2026-05-21 17:40
A szlovák bajnok Slovan Bratislava vezetősége komoly nevekkel tárgyal az új vezetőedző kiválasztásáról - a klub ügyvezető igazgatója, Ivan Kmotrík Jr. egy podcastban elárulta, hogy több ismert szakember is szerepel a listán. Azt korábban már megerősítette, hogy Igor Biscan és a korábbi világklasszis középpályás, Yaya Touré már felmerült a posztra.
Hozzájuk most három további ismert név csatlakozott: Szergej Rebrov (akit nemrég a Panathinaikosszal is szóba hoztak), Valérien Ismael és Robbie Keane - írta az infotbal.cz. Kmotrík hozzátette, a lista akár még bővülhet is, a vezetőség pedig egy hatodik jelöltet sem zár ki.
- Robbie Keane is lehet egy alternatíva. Meglátjuk, hogyan alakul a helyzete a Ferencvárosnál. Ha lehetséges, szeretnénk vele találkozni – mondta Kmotrík a Fradi tréneréről, akit tavasszal már többször is összeboronáltak egy-egy kérővel (Celtic, Tottenham, Wolverhampton).
A pozsonyi klub célja, hogy a döntést még a hónap végéig meghozza, de legkésőbb a nyári felkészülés kezdetéig, június 12-ig véglegesítsék az új szakvezetőt. A Slovan ezután öt hetet készülhet a Bajnokok Ligája selejtezőiig. A vezetés hangsúlyozta: nemcsak eredményeket várnak az új edzőtől, hanem "a klub egész működésének modernizálását is: fiatal játékosok beépítését, fejlettebb játékstílust és egy jól működő átigazolási rendszert".
Pörögnek a hírek az átigazolási piacon, kövesd a csakfoci.hu folyamatosan frissülő átigazolási rovatát, ahol minden fontos információt azonnal megtalálsz - KATTINTS!
https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i-az-ujpest-es-kulfoldi-klubok-is-megvennek-a-puskas-egyik-legjobbjat