← Vissza

news.bsdnet.hu

Német és osztrák mintára épül az új Haladás: 2027-ben az NB II-be, 2031-ben az NB I-be kell jutniuk

Csak Foci 2026-05-21 18:35
A meghívott vendégeket dr. Nemény András polgármester, a klub többségi tulajdonosa köszöntötte. A rendezvényen jelen volt többek között Schäfer Péter kisebbségi tulajdonos, Martin Dellenbach, a DSM Football World képviseletében (szintén kisebbségi tulajdonos és ügyvezető igazgató), valamint Keringer Zsolt ügyvezető igazgató is. A projektbemutatón mintegy ötven vállalkozás képviselője vett részt. Az eseményen elhangzott: a Haladás továbbra is erős identitásképző szerepet tölt be Szombathelyen, ami jelentős szerepet játszott abban is, hogy a klub 2024-ben elkerülte a megszűnést. – A város mi magunk vagyunk, valamennyi cég számára fontos lehet a Haladás jövője. Azt gondolom, kevés olyan igazi értékünk van, ami több, mint százéves, ami nem épület, hanem élő entitás. Valódi közösség, amely emberekből és lelkekből is áll – hangsúlyozta dr. Nemény András, aki szerint a zöld-fehér klub története szinte minden szombathelyi család életének része. A polgármester úgy fogalmazott: – Itt van erőforrás, tudás és szív – és egy működő modell, amely egész Magyarországon példaértékű lehet. A világ megváltozott, ám nem elég alkalmazkodni egy új helyzethez, alakítani is kell azt. Keringer Zsolt ügyvezető a klub elmúlt időszakáról és céljairól beszélt. Felidézte a 2024 decemberi nehéz időszakot, amikor a Haladás léte is veszélybe került, ugyanakkor kiemelte azóta elért eredményeket is. Az elmúlt egy évben viszont jobbára pozitív dolgok történtek a Halival: kivívtuk a bennmaradást, aztán komoly tulajdonos érkezett, az ősz végén pedig sikerült a vonal felett tanyázni. Az idén a csapat remekel, 12 meccséből 11-et megnyert, őrzi veretlenségét. Célunk egyértelmű: jövőre meg kell nyerni a bajnokságot, és vissza kell kerülni a második vonalba. Ehhez kérem az önök segítségét – mondta Keringer. A 2025 őszén érkezett svájci-osztrák befektetőcsoportot, a DSM AG Holdingot képviselő Martin Dellenbach úgy nyilatkozott, hogy kilenc hónapja érkeztek Szombathelyre, ahol hamar felmérték: komoly munka vár rájuk, ugyanakkor nagy lehetőségek rejlenek a klubban. – A gazdasági alapokat kell megszilárdítani, ha futballról beszélünk – emelte ki, hozzátéve, hogy tisztában vannak vele, milyen hagyományokkal rendelkező egyesülettel dolgoznak együtt. A kisebbségi tulajdonos szerint a Haladás már túljutott a legnehezebb időszakon. – A meglévő infrastruktúra teljesen adott, de ez, mint tudjuk, nem elegendő önmagában. Kellenek játékosok, és régiós együttműködések – legyünk együtt építőmesterei ennek a sikeres futballtörténetnek – fogalmazott Dellenbach, aki hangsúlyozta: a sikert nem lehet egyik napról a másikra felépíteni, ezért jelölték ki célként a 2031-es időpontot az NB I-be jutásra. Mint mondta, a jövő Haladását elsősorban fiatal, helyi kötődésű labdarúgókra szeretnék építeni, és hosszú távon a régió meghatározó csapatává kívánják tenni a klubot. Schäfer Péter klubmenedzser arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban jelentős fejlődésen ment keresztül a csapat, és egy olyan klubmodellt szeretnének meghonosítani Szombathelyen, amely Ausztriában és Németországban már sikeresen működik. A projektbemutatót követően a Haladás felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Lafnitz ellen, a csapatok 2x30 perces találkozót játszottak. (Forrás és fotó: facebook.com/haladasfc) https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/ez-nagy-csapas-a-honvednak-zart-kapuval-kezdhetik-az-nb-i-es-szezont-kispesten
Eredeti cikk megtekintése →