Sulyok Tamás megnyitotta az ülést
24.hu
2026-05-09 09:06
Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitotta meg az Országgyűlés alakuló ülését, ami után a képviselők elénekelték a Himnuszt. Bejelentette, hogy mind a 199 képviselő benyújtotta hozzá a megbízólevelét, majd felkérte a parlament korelnökét, a fideszes Vitányi Istvánt az ülés levezetésére.
A fideszes politikus 74 éves, 1998 óta képviselő, az idén is egyéniben választották meg a berettyóújfalui körzetben, és egy bakival kezdett, mivel
nem a saját szövegét, hanem az államfő már elhangzott szavait kezdte felolvasni az előkészített papírból,
amikor erre figyelmeztették a hivatal munkatársai, azt mondta, „akkor ezt el kellett volna innen tenni, na mindegy”.
A képviselők ezt követően elfogadták az alakuló ülés napirendjét, majd meghallgatták a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját az április 12-eiválasztásról.
Az NVI elnöke, Nagy Attila bejelentette, hogy az egyéni választókerületi beosztástaz aránytalanságokmiatt ismét módosítani kell. Ahogy megírtuk: egy dombóvári választópolgár szavazatacsaknem másfélszer annyit értaz idei választáson, mint egy szegedié. Nagy kiemelte, hogy Tolna vármegye népessége úgy lecsökkent 2022 óta, hogy a három helyett már két körzet is elegendő ott. Azt javasolta, hogy a körzethatárokat 2028 végéig módosítsa a parlament.