Így állt össze Budapest eddigi legnagyobb drónshow-ja
Raketa
2026-09-10 08:53
A világ legnagyobb drónshow-i természetesen Kínában vannak, de a meghaladott tűzijáték fokozatos elengedésével itthon is egyre nagyobb teret nyer az új műfaj, amikor a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, és a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
Ezt láthattuk augusztus 20-án a budapesti égbolton is az APDroneshow jóvoltából, amely 2000 drónnal mutatott be fényfestéssel és tűzijátékkal összehangolt drónshow-t. A produkció technikai hátteréről, a koreográfia elkészítésének buktatóiról és a látványtechnika környezeti hatásairól Pethe Attila vezető drónpilótát kérdeztük.
A drónokat egy indítóterületről – ez az államalapítás ünnepén mintegy 400 m² volt – indítják egyszerre. Innen emelkednek a magasba, majd a beprogramozott pályákat követve alakítják ki a különféle formációkat – legyen szó geometrikus alakzatokról, logókról vagy akár történelmi jelképekről.
Az augusztus 20-i show koreográfiáját az ünnephez igazították: az égen lovas íjász, a Szent Korona, Árpád és a turulmadár alakja rajzolódott ki, a magyar történelemhez és az államiság ünnepéhez kapcsolódó jelképekként. Jól szemlélteti, hogy egy ilyen produkció nemcsak absztrakt fényjátékra, hanem konkrét, tematikus tartalom megjelenítésére is alkalmas.
Egy nagyszabású produkció előkészítése rendes körülmények között több hónapot vesz igénybe – az augusztus 20-i bemutatóra azonban az APDroneshow csapatának jóval kevesebb idő állt rendelkezésére.
„Alapvetően több hónap egy ilyen show előkészítése, de erre idén szűk egy hónapunk volt csak, és 25 ember munkája van benne"
– mondta Attila. A rövid határidőbe bele kellett férnie a koreográfia megtervezésének, a drónok programozásának, a technikai teszteknek és a helyszíni előkészítésnek is. Ez az idő azonban elhanyagolható ahhoz képest, hogy egy jóval kisebb, alapvetően síkon mozgó csapatnak – mondjuk táncosok – mennyi időbe telik egy koreográfia betanulása, jóval alacsonyabb létszámmal is.
https://www.youtube.com/shorts/VdZMJSK23us
A drónshow-k egyik legnagyobb előnye a hagyományos tűzijátékkal szemben, hogy nem csupán fényeket, hanem konkrét alakzatokat és történeteket is meg tudnak jeleníteni, ahogy a vezető pilóta mondja: „A drónshow akár storytelling eszköz is lehet, míg a tűzijáték látványos pirotechnika.”
Az egyes drónok akár 16 millió színárnyalat megjelenítésére is képesek, ami rendkívül széles mozgásteret ad a látványtervezésnek.
A folyamatosan változó formációk és a köztük lévő átmenetek – ahogy azt az augusztus 20-i show is mutatta – teszik lehetővé, hogy a bemutató ne csak egymást követő állóképekből álljon, hanem valódi vizuális narratívát alkosson.
Gyakran felmerül a környezeti terhelés kérdése. Pethe Attila szerint a bemutató önmagában nem jár közvetlen légszennyezéssel, a drónok pedig újratölthető akkumulátorral működnek, így ugyanazok a gépek több alkalommal is bevethetők – ahogy az APDroneshow eszközparkja is rendszeresen újrahasznosul egyik bemutatóról a másikra.
A produkció fő környezeti terhelését az akkumulátorok feltöltéséhez szükséges elektromos energia jelenti.
Meghibásodás esetén hulladék is keletkezhet, ez azonban a tapasztalatok szerint ritka jelenség. A teljes kép persze nem tökéletes: a technológia gyártásának, szállításának és üzemeltetésének is van ökológiai lábnyoma – a különbség elsősorban abban rejlik, hogy maga a bemutató nem jár égéssel vagy robbanással.
A zajszint tekintetében is jelentős a különbség: a drónok propellerei hallhatóak ugyan, de zajszintjük töredéke a tűzijáték robbanásainak. „Tesztelésünk során a szomszéd kutyust egy cseppet sem zavarta" – osztotta meg egy személyes megfigyelését Attila.
Az alacsonyabb zajszennyezés különösen fontos szempont a sűrűn lakott, városi környezetben, ahol a hangos pirotechnikai bemutatók sokakat – és sok háziállatot – megzavarnak.
A szárazabb, tűzveszélyesebb időszakok egyre inkább biztonságosabb alternatívát kényszerítenek ki a hagyományos tűzijátékkal szemben.
Az augusztus 20-i budapesti bemutató jól mutatta, hogy a drónok már nem csupán technológiai látványosságként, hanem önálló történetmesélő eszközként is megállják a helyüket az ünnepi programokban.
Olcsó poén lenne azt mondani, hogy a határ a csillagos ég, pedig valami ilyesmi a helyzet: már a 2000 drónos budapesti műsor is új lehetőséget nyitott meg a legnagyobb ünnepünkön, míg a kínai Szecsuan tartományban idén májusban egészen döbbenetes számú, több mint 33 ezer drónból álló flotta döntött világcsúcsot .
De a puszta számbeli növekedéshez hasonlóan fontos, hogy önmagában az emberi kreativitás, a koreográfia kitalálása és legprogramozása is várhatóan egyre látványosabbá teszi a következő évek drónshow-it.
(fotók: AP DroneShow - Balogh Sára Borbála)