Varga Mihály megszólalt az euró bevezetéséről, szerinte erre kell törekedni
ATV
2026-09-10 18:19
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mondott csütörtökön a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, ahol közölte, hogy az eurót nem gyorsan, hanem sikeresen kell bevezetni hazánkba.
A jegybankelnök Egerben tartott beszédében kiemelte , hogy senki nem fog tiltakozni az ellen, ha gyorsan bevezetik az eurót Magyarországon, de szerinte a hangsúlyt a sikeres csatlakozásra kell helyezni.
Kifejtette: az euró bevezetése gazdaságtörténeti jelentőségű projekt, a végső célt azonban ennek megvalósítása során sem szabad szem elől téveszteni, az pedig a társadalom jövőjének, jólétének fenntartható növelése és a gazdasági felzárkózás. „Az euró ebben nagyon fontos eszköz, de önmagában a bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok teljesítése még nem garancia a gazdasági sikerre” – figyelmeztetett a jegybankelnök.
Varga Mihály szerint olyan csatlakozást kell megcélozni, amellyel a közös fizetőeszköz átvételével Magyarország képes lesz gazdasági fejlettségét fenntartható módon növelni. Emlékeztetett: Magyarország 2004-ben, uniós csatlakozásával vállalta az euró bevezetését. A bevezethetőség politikai megítélése és gazdaságpolitikai kivitelezhetősége azóta időről időre változott. A 2000-es években volt politikai elköteleződés, de hibás volt a gazdaságpolitika. A 2010-es években a gazdaságpolitika egyre több feltételt teljesített, a politika viszont „inkább várakozó álláspontra helyezkedett.” A 2020-as évtizedben pedig a világ belépett a válságok korszakába, a politika álláspontjának változatlansága mellett.
„Most ismét új szakaszba léptünk, vállalásunkhoz erős politikai elköteleződés is társul, a cél egyértelmű kijelölése fontos első lépés” – mondta az elnök. Ezen az úton rengeteg a feladat és a teendő, a végső sikerhez nélkülözhetetlen a társadalmi támogatottság, az összehangolt stratégia és a felkészült reálgazdaság – tette hozzá.
Ebből az első feltétel adott, a lakosság négyötöde támogatja az euró bevezetését, de csak 22 százalékuk érzi az országot felkészültnek erre, tehát „a magyar pesszimizmust is le kell küzdeni a csatlakozás sikeréhez” – fogalmazott.
Jó hír, hogy két év szünet után 2026-ban az inflációs adatban ismét teljesül a referenciaérték. A kedvező befektetői hangulat és a felfokozott piaci várakozások a Covid óta nem látott szintre javították az ország kockázati megítélését. A forint a világ egyik legjobban teljesítő feltörekvő piaci devizájává vált – emelte ki a jegybankelnök, megjegyezve a várakozások „most picit szembe mennek a világtendenciákkal”.
Leszögezte: Magyarország a korábban csatlakozóknál nehezebb gazdasági növekedési környezetben vág neki az euró bevezetésének . „Nem inflációs, hanem növekedési problémánk van, és nehezített pályán mozgunk a lassuló, romló világgazdasági folyamatokat figyelembe véve” – mondta.
Az euróbevezetés hasznát és kockázatát elemezve rámutatott: a 2010-es évektől a csatlakozás költség-haszon egyenlege megváltozott. Nyereségként említette a kiszámítható árfolyamot. A magyar gazdaságnak 100–130 milliárd forintba kerül évente a forint átváltása. A magyar export közel 59 százaléka euróövezeti országokba irányul, a csatlakozás tovább javíthatja ezt az arányt – mondta.
Fontosnak nevezte, hogy az uniós és a magyar inflációt meghatározó tényezők, valamint a növekedési ciklusok egybeessenek, ellenkező esetben a csatlakozás nem lesz elég a pénzromlás leszorításához.
Elmondta: a 3 százalékos inflációs cél fokozatos csökkentését tervezik, egyben kiemelte, hogy az idei, a GDP 7,5 százalékát kitevő költségvetési hiány több mint kétszerese a maastrichti 3 százalékos kritériumnak. A hiány csökkentése tehát az euróbevezetés egyik kulcsa – húzta alá.
Varga Mihály kitért a maastrichti kritériumok teljesítésére is, amelyről azt mondta, hogy szerinte nem elegendő és nem egyenértékű az alkalmazkodással, miközben az euró bevezetéséhez elengedhetetlen.
Magyar Péter így látja
A nyár folyamán az atv.hu is beszámolt róla, hogy Magyarországon kiemelkedően magas, 70-75 százalék körüli az eurózónához való csatlakozás támogatottsága – erről Magyar Péter beszélt, miután Kiriákosz Pierakákisz, az euróövezet pénzügyminiszteri testülete, az Eurogroup elnöke hazánkban járt.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése már önmagában hozzájárulhat az ország stabilitásához és fejlődéséhez. Hozzátette: a nem eurózóna-tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb a csatlakozás támogatottsága.
A miniszterelnök jelezte: ez nem volt mindig így, de a magyar emberek az utóbbi években, az előző kormány alatt azt tapasztalták, hogy nem eurózónatagnak lenni egyet jelent az instabilitással, a kiszámíthatatlansággal, a gazdasági visszaeséssel, a magas inflációval, az elszegényedéssel, a külföldi befektetések elüldözésével és az alacsony munkabérekkel.