Forsthoffer Ágnes Berlinben tárgyalt a Bundestag elnökével a parlamenti kapcsolatokat erősítéséről
ATV
2026-09-10 20:50
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke Berlinben folytatott megbeszéléseket Julia Klöcknerrel, a Bundestag elnökével csütörtökön.
Forsthoffer Ágnes egy videót is megosztott a találkozóról, amelyben azt mondta, hogy „nagyon jó megbeszélést” folytatott német kolléganőjével. A tárgyaláson szóba került, hogy miként tudnák erősíteni a két ország parlamenti kapcsolatait. „Inspiráló volt a Bundestag elnökének személyisége” – közölte a találkozó után.
Mint a találkozón elhangzott, az új magyar Országgyűlésben megalakul a magyar-német baráti csoport, amelynek Forsthoffer Ágnes is tagja lesz.
A házelnök közleménye szerint a magyar küldöttség tagjai délelőtt a német szövetségi parlamentben megtekintették a Bundestag ülését.
A házelnöki megbeszélés után Julia Klöckner és Forsthoffer Ágnes közösen helyezett el koszorút a Bundestag épületének falán található, az 1989-es határnyitásra emlékező emléktáblánál, fejet hajtva a két nemzet közös történelmi pillanata és a német újraegyesítéshez vezető magyar lépések előtt. Az ünnepélyes megemlékezésen részt vettek a Magyar-Német Ifjúságért Alapítvány küldöttségének képviselői is.
Mozgalmas napok után utazott
Az atv.hu nemrég számolt be róla, hogy Forsthoffer Ágnes a parlamentben hétfőn elhangzottak miatt a heti ülésekről kizárta Toroczkai Lászlót, aki sajtótájékoztatón reagált.
Az ügyre korábban Magyar Péter miniszterelnök is reagált, Forsthoffer Ágnes pedig már tegnap délután közölte, jogkövetkezményei lesznek az esetnek. A házelnök később bejelentette, Toroczkai „elfogadhatatlan kifejezéseket használva Alaptörvényben biztosított alapjogot sértett.”
„Határozottan elutasítok minden olyan megnyilvánulást az Országgyűlés ülésein, amely az emberi méltóságot bárkivel szemben súlyosan sérti” – tette hozzá, bejelentve, hogy értesítést küldött a Mi Hazánk frakcióvezetőjének, miszerint az Országgyűlés e heti üléséről kizárja, azokon a szavazások kivételével nem vehet részt.