← Vissza

news.bsdnet.hu

Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak a moszkvai győzelmi parádén

Portfolio 2026-05-09 09:26
Agazetabeszámolója szerint az idei díszszemle több szempontból is rendhagyó volt. A hagyományos nehézfegyverzet-felvonulás elmaradt, amit Moszkva az ukrán fenyegetéssel indokolt. A közvetítés ugyanakkor bemutatta az orosz hadsereg modern eszközeit és az Ukrajnában harcoló alakulatokat, köztük a különleges műveleti zónában szolgáló katonákat is. A parádén először vonultak fel pilóta nélküli csapatok, valamint egy észak-koreai katonai különítmény is. Az orosz narratíva szerint az észak-koreai katonák szerepet játszottak a kurszki régió „felszabadításában”, amit Putyin külön is méltatott. Az orosz elnök beszédében többszörpárhuzamot vont a második világháború és a jelenlegi ukrajnai háború között. Az orosz elnök beszédében a NATO-t sem kímélte és azt mondta, hogy nem Ukrajnával, hanem továbbra is az agresszív nyugati szövetség erőivel szemben harcolunk, de nem fogunk meghátrálni. Putyin szerinta jelenlegi katonákat a második világháborús győztes generáció öröksége inspirálja. A beszéd során egyperces néma csenddel emlékeztek meg a Nagy Honvédő Háború áldozatairól. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország számára „becsületbeli ügy” a háborús emlékezet megőrzése, és kijelentette: A győzelem mindig is a miénk volt, és mindig a miénk is lesz! A parádét követően Putyin külföldi vezetőkkel együtt virágokat helyezett el az Ismeretlen Katona sírjánál az Alekszandr-kertben. Az ünnepségen többek közöttFehéroroszország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Szerbia, Laosz és Malajziavezetői is részt vettek. A Kreml ezt követően hivatalos fogadást tartott az államfők számára, majd Putyin kétoldalú tárgyalásokat kezdett több külföldi delegációval. A programban szerepelt találkozó Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, valamint délkelet-ázsiai és balkáni vezetőkkel is. Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images
Eredeti cikk megtekintése →