← Vissza

● news.bsdnet.hu

Két megyén kívül mindenhol a maximum fizetést szavazta meg a fideszes többség a közgyűlés alelnökeinek

Magyar Hang 2026-09-11 17:16
A kormány nyári törvénymódosítása jelentősen csökkentette a megyei önkormányzatok alelnökeinek bérét, a fideszes többségű közgyűlések próbálták menteni a menthetőt: szinte mindenhol a törvényi maximumot szavazták meg nekik. Veszprémben picit finomítottak, egyedül Zalában mentek a törvényi minimumig. A Tisza-kormány egyik fontos intézkedése volt a nyáron, hogy jelentősen csökkentették a megyei önkormányzatok közgyűlési elnökeinek jövedelmét. Az Országgyűlés döntése értelmében a tisztségviselők havi bruttó illetménye az eddigi összeg felére esett vissza. A korábbi, több mint bruttó 2,6 millió forintos fizetés helyett az elnökök bérét bruttó 1 334 730 forintban maximalizálták. A szigorítás részeként teljes egészében eltörölték a tisztséggel járó havi költségtérítési átalányt is. Néhány napja Magyar Péter pedig már arról beszélt, a megyei önkormányzati rendszer feleslegessé vált, meg kell szüntetni, hiszen – ahogy azt az elmúlt hónapokban mi is megírtuk – a Fidesz az elmúlt években teljesen kiüresítette a testületeket, elvette feladatait és hatásköreit. Az új önkormányzati törvény értelmében a főállású alelnökök bérét is érintette a kormány nyári döntése. Az alelnök(ök) illetményét közvetlenül a megyei közgyűlés állapítja meg szavazással. Ez a közgyűlési elnök mindenkori béréhez igazítva, annak 70 és 90 százaléka közötti sávban határozható meg. A gyakorlatban a korábbi, 2,4 millió forintos fizetések helyett az alelnököknek odaítélhető maximum összeg bruttó 1 millió 201 ezer 200 forintra korlátozódott. Az elnökökhöz hasonlóan az alelnökök esetében is megszűnt a korábban megszokott havi költségtérítési átalány. A társadalmi megbízatású (nem főállású) alelnökök a főállású bér maximum felét kaphatják meg, azaz bruttó 600 ezer 638 forintot. A Magyar Hang az utóbbi napokban átolvasta a vármegyei közgyűlések nyári jegyzőkönyveit, hogy kiderítsük: a helyi politikusok az állami spórolás jegyében a törvényi minimumot választották-e, vagy a végsőkig feszítették a kereteket. Megállapítottuk, hogy a fideszes többségű közgyűlések két kivételtől eltekintve a törvény adta legmagasabb, 90 százalékos maximumot szavazták meg a főállású alelnököknek, a társadalmi megbízásúaknál azonban vegyesebb a kép. Minden megye esetében átnéztük a nyilvánoson elérhető dokumentumokat, már ahova egyáltalán feltöltötték a közgyűlési jegyzőkönyveket. Baranya megyében a közgyűlés július közepén határozott Dunai Péter főállású alelnök juttatásairól, itt 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadták el a maximumot. Külön érdekesség, hogy a fizetésről szóló előterjesztést maga Dunai nyújtotta be. Ennek értelmében a politikus havi illetményét a jogszabályi plafonig, bruttó 1 201 200 forintig tolták fel. Emellett havi 23 190 forintos idegennyelv-tudási pótlékot is megítéltek neki. A társadalmi alelnök, Junacski Andras Csongor is a maximum, kerekített összeget, 600 ezer 700 forintot kapja ezentúl. Bács-Kiskun megyében a rendkívüli augusztusi ülésen két főállású alelnöknek is biztosították a csúcsbért. Kerényi János és Mák Kornél egyaránt az elnöki bér 90 százalékát, azaz bruttó 1 201 200 forintot kap július elsejétől. Szűcs Csaba társadalmi megbízatású alelnök fizetése nem szerepel a jegyzőkönyvben. Kerestük az önkormányzatot Szűcs Csaba fizetésével kapcsolatban, de eddig nem kaptunk választ. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szintén a törvényi maximumot, azaz bruttó 1 201 200 forint odaítélését szavazta meg a fideszes többség Dankó Dénes alelnöknek. A főállású alelnök további 7730 forintos nyelvi pótlékra is jogosulttá vált. Balla Éva társadalmi megbízású alelnök szintén a törvényi maximumot, bruttó 600 ezer 600 forintot kap. Hajdú-Bihar megye sem tért el az országos mintától a júliusi bérrendezés során. A közgyűlés döntése alapján Bulcsú László alelnök illetményét szintén a maximálisan adható bruttó 1 201 200 forintban rögzítették, mindezt egy tíz perces közgyűlésen. Társadalmi alelnök 2024 óta nem dolgozik az önkormányzatnál. Békés megyében júniusi az utolsó jegyzőkönyv, amit találtunk. A júliusi közgyűlés előterjesztése azonban elérhető Békésben, ott Szegedi Balázs és Onody Gyula alelnököknek a maximumot javasolta az elnök, Molnár Sándor. Előbbinek 5798, utóbbinak 23190 forintos idegennyelvi pótlékkal. Kerestük az önkormányzatot a végleges döntéssel kapcsolatban, de még nem kaptunk választ. Hevesben is megszavazták az alelnök, Tóth Csaba maximális fizetését. A társadalmi alelnöknek is a maximumot, 600 ezer 629 forint bruttót fogadtak el. Mivel nem volt teljesen világos a jegyzőkönyv alapján, hogy mi történt, kerestük az önkormányzatot „A vármegyei alelnökök tiszteletdíjára/illetményére vonatkozó előterjesztést a közgyűlés nem támogatta, azonban ennek ellenére július hónaptól már a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő, csökkentett juttatás került részükre megfizetésre” – írta válaszában az elnöki kabinet. Az elérhető jegyzőkönyvekben a nyári átrendeződésről jelenleg nincs hivatalos nyom Fejér megyében . Július végén ugyan tartottak rendkívüli ülést, de a nyilvános adatok szerint ott kizárólag az új rendőrfőkapitány kinevezése volt napirenden. Előterjesztésekben sem láttuk nyomát az alelnöki fizetéseknek. Kerestük az önkormányzatot ezzel kapcsolatban, de még nem kaptunk tőlük választ. Győr-Moson-Sopron megyében a júliusi közgyűlésen pedig megszavazták a 90 százalékos maximumot az alelnök, Pető Péter és Ivanics Ferenc esetében. Társadalmi alelnök nem dolgozik itt. Jász-Nagykun-Szolnok megyében júliusban Borbás Zoltán főállású alelnök illetményét július 1-jei hatállyal szintén a fillérre pontosan kiszámolt havi bruttó 1 201 200 forintos maximumban rögzítették. Társadalmi alelnök nem dolgozik a megyében. A jegyzőkönyv alapján Komárom-Esztergom vármegye közgyűlése sem akart lemaradni a takarékossági hullámot ügyesen kijátszó megyék mögött. A testület tagjai teljes egyetértésben, egyhangú szavazással hozták meg a döntést a helyettesi juttatásokról. Ennek eredményeként Borsó Tibor alelnök bérét is azonnal a törvényileg elérhető legmagasabb plafonra emelték fel. Itt két társadalmi alelnök dolgozik, Romanek Etelka Szerencsés Gergely István. A jegyzői iroda tájékoztatása szerint ők bruttó 409 ezer 500 forintot kerestek a nyári változások előtt, a közgyűlés nem változtatott ezen. A 61 ezer 425 forintos költségtérítést az új jogszabály értelmében azonban megszüntették. Nógrád megyében rendkívül sietős volt a döntés, a képviselők már június 30-án asztalhoz ültek, hogy elébe menjenek a törvényi fordulónak. A két főállású „sima” alelnök, Barna János és Becsó Károly esetében megalkuvás nélkül megszavazták a 90 százalékos maximális fizetést. A pozícióját társadalmi megbízatásban ellátó Bablena Ferenc Istvánnak viszont be kell érnie az elnöki bér 45 százalékát jelentő, bruttó 400 ezer 400 forinttal. Pest megye a legnagyobb bérnyomással szembesült, ám a július végi közgyűlésen itt sem spóroltak a vezetőkön. 21 igen, 8 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett – mind a négy alelnök, a fideszes Karácsony Ádám, Szerenka Tibor, Wentzel Ferenc és a korábbi DK-s,  most független Jószai Teodóra esetében megszavazták a maximum fizetést. Somogy megyében nincs főállású alelnök. Július elején a testület a három társadalmi megbízatású alelnök, Szajcz Adrián, Tardi Tamás Ákos és Vörös Mátyás tiszteletdíját állapította meg, fejenként havi bruttó 600 ezer 638 forintban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése Seszták Oszkár elnök előterjesztésére szavazott meg mindent. Baracsi Endre főállású alelnök visszamenőleges hatállyal megkapta a bruttó 1 201 200 forintos maximumot. Vele párhuzamosan Gál Zoltán nem-közgyűlési tag társadalmi alelnök részére szerényebb, havi bruttó 249 300 forintos összeget hagytak jóvá a képviselők Tolna megyében Zsikó Zoltán főállású alelnök bruttó 1 201 200 forintos csúcsbérét átverte a fideszes többség. Biró Marcell, valamint Vizin Balázs részére is megszavazták a törvényi maximumot jelentő bruttó 600 600 forintot. Veszprém megyében megtörtént az, amire az országban szinte sehol máshol nem volt példa. A közgyűlés döntése értelmében Tábori Ferenc főállású alelnök illetményét az elnöki bér 80 százalékában, azaz havi bruttó 1 067 800 forintban rögzítették, ami mellé bruttó 23 190 forintos nyelvi pótlékot kap a B2-es nyelvvizsgája után. A testület a takarékosság jegyében a két társadalmi megbízatású alelnök, Lasztovicza Máté és dr. Áldozó Tamás Róbert tiszteletdíját sem emelte meg, az ő juttatásuk változatlan maradt. Zala megye egyedülálló módon a törvényi minimumot választotta. A közgyűlés Pácsonyi Imre, valamint Rétvári Róbert főállású alelnökök illetményét is a jogszabályi padlót jelentő 70 százalékra, azaz havi bruttó 934 311 forintra vágta vissza. Az előterjesztésben és a közgyűlési jegyzőkönyvben sem találtunk különösebb indoklást a döntés mögött. Bata Hajnalka külsős, nem közgyűlési tag társadalmi alelnök havi tiszteletdíját bruttó 467 156 forintban állapították meg. Vas megye honlapján elérhetők a közgyűlési meghívók és egyes általános előterjesztési szövegek, a fizetések módosításáról szóló tényleges jegyzőkönyveket és határozatokat nem találtuk. Kerestük ezért az önkormányzatot, de válasz még tőlük sem érkezett.
Eredeti cikk megtekintése →