← Vissza

● news.bsdnet.hu

Magyar Péter az elődei nevében is bocsánatot kért az állami gondozott gyermekektől

Index 2026-09-12 10:01
Magyar Péter arról beszélt, hogy a korábbi kormányzati szereplők közül szerinte senki nem kért bocsánatot a gyermekektől az őket ért bántalmazásokért és azért, ahogyan a nyilvánosság előtt kezelték ezeket az ügyeket. Hangsúlyozta, hogy a felelősséget nem lehet a nevelőkre, gyermekfelügyelőkre, gyámokra, szociális munkásokra és pszichológusokra hárítani, akik sokszor kevés eszközzel és megalázó fizetésért próbálták működésben tartani a rendszert. Itt és most újra szeretnék az elődeim nevében is bocsánatot kérni sok ezer gyermektől és ma már felnőtt állami gondozottól, akiket ennek a rendszernek kellett volna megvédenie. Külön bocsánatot kért azoktól a csecsemőktől és kisgyermekektől, akik heteket vagy hónapokat töltöttek kórházakban, rácsos ágyakban indoklás nélkül, valamint azoktól a szakemberektől is, akik szerinte segítség helyett sokszor megalázást kaptak. Felsorolásának egyes pontjait egyetlen szóval zárta: „Bocsánat.” Magyar Péter végül a korábban már bejelentett, 10 milliárd forintos gyermekvédelmi krízisprogramra is kitért, hangsúlyozva, hogy az ágazatban azonnali cselekvésre van szükség.A miniszterelnök ismertette a krízisprogram részleteit, amelyről korábban itt írtunk bővebben.
Eredeti cikk megtekintése →