← Vissza

news.bsdnet.hu

Tényleg komolyan gondolják a kínaiak a repülő autókat

Villanyautósok 2026-05-22 07:09
Kínai utunk soránén az első pár napban azXpengvendége voltam és a pekingi szalon előtti napokban alkalmam volt ellátogatni a cég fejlesztőközpontjába, illetve két gyárába. A legérdekesebb talán a személyszállító drónok és repülő autók területevolt, amelyről kiderült, nem egyszerű marketinggyakorlat, annyira komolyan gondolják, hogy márhatalmas gyárat is építettekneki. Én meg voltam győződve róla, hogy ez a repülő autó dologolyan, mint a 3D TV. Valamelyik gyártó elkezdte, úgy tűnt, senki nem akar lemaradni, ezért mindenki rákontrázott, de igazából senki nem gondolja teljesen komolyan, hiszen bármennyire is menő sci-fi hangulata van,vagy 100 érvet tudnánk felhozni ellene. De ez a kínai út meggyőzött arról, hogy ezek a cégek, sőta kínai állam is komolyan gondoljákezt a történetet. Olyannyira, hogy külön neve is van már az iparágnak:low altitude economy, azaz alacsony repülési magasságú gazdaság, vagy ökoszisztéma, hogy kicsit értelmesebben fordítsuk. Persze ettől még nem biztos, hogy bejön Kína számítása, de az Xpeng szakemberei szerint a hazai piacon kívül van márérdeklődés a Közel-Keletről és Európábólis. Milyen meglepő. Az Xpeng egyik központi épülete Kantonban. De persze bármely piacról is van szó, akulcskérdés a szabályozás, engedélyeztetés.Kínában jelenleg kidolgozás alatt áll a teljes iparágat érintő szabályozás, amely kijelölt légi folyosókat szab majd meg a 30-500 méteres magasságban, és kialakítja a használat feltételeit. Egyelőre, úgy néz ki, nem városokról, hanem lakott területen kívüli vidéki zónákról van szó. Van azonban egy másik kulcskérdés is, mégpediga használat egyszerűsége.Most az egyszer az AI nem csak parasztvakítás, abszolút érthető, miért mondja az Xpeng azt, hogy ahhoz, hogy ilyen személyszállító repülő drónokról beszélhessünk, elengedhetetlen volt a mesterséges intelligencia fejlődése. Az Aridge történetét bemutató kiállítás a központ egyik hatalmas termében. Az Xpeng ugyanisolyan rendszert akart tervezni, amit kis túlzással bárki használhat.Ez vonatkozik a repülési engedély megkérésére, az útvonalterv leadására, de a jármű vezérlésére, vezetésére is.Minden teljesen automata. Ehhez állítólag sokat segített, hogy az anyacég az autóhoz az indulás óta dolgozik az önvezetésen – a technika jelenlegi szintjét ki is próbálhattuk nemrég. Az eredeti céget nem az Xpeng alapítója, He Xiaopeng alapította, és az nem is Kantonban, hanem Tungkuangban indult 2013-ban – egy Zaho Deli nevű férfi álmodta meg. A repülő drónok gyára a városon kívül található. Az alapötlet és az elért eredmények nagyon megtetszettek Xiaopengnek, ezért2020-ban megvásárolta őketés a cég a jelenlegi bázisára, Kanton mellé költözött, ahol az Xpeng mérnökeinek bevonásával láttak munkához. Tulajdonképpen innen indul azAridgeigazi története. Az első próbálkozás egyténylegesen repülő autóvolt, ami úgy nézett ki, mintha a Batmobilra rárakták volna egy helikopter összehajtogatott rotorjait. Az első repülő autó még nem jutott messzire. Az eredeti Xpeng P7 dizájnjából merítő próbálkozás kétség kívül látványos volt, de egy komplett autó annyira nehéz, lehet vagy két tonna, hogy három percnél nem tudott volna hosszabb ideig repülni a prototípus. Így be kellett látniuk, hogy az akkutechnológia mai fejlettsége, energiasűrűsége mellett újra kell gondolniuk a terveket és tiszta lappal kell indulni. Elkezdték visszabontani, hogymit is jelent az autó, feltétlenül kell-e, hogy kerekei legyenek ahhoz, hogy elvigyen minket A-ból B-be. A válaszuk az lett, hogy nem, így elkezdtek egy kisebb, kétszemélyes, kifejezetten személyszállító drónnak tervezett járműben gondolkodni. Ez lett az X1, majd az X2, az első kifejezetten erre tervezett prototípusok, amelyeket most sorozatgyártásban az X3-F vált fel. Aridge X3-F Persze mivel ezt valahogy el kell tudni vinni a tett helyszínére,kell egy szállítójármű is. Ez azonban behatárolta a drón méreteit és tömegét is. Hogy ne kelljen egy speciális jogosítvánnyal vezethető kamion a feladathoz, nagyjából egy tonna lett a repülő masina és behajtható karokon lévő szilícium-karbid felhasználásával készülő elektromos rotorokat kapott, hogy elférjen a raktérben. A szállítójármű, hivatalosanLand Aircraft Carrier, de ahogy cégen belül becézik, a Lunar Rover, azazholdjáró, esetében is fontos szempont volt, hogy normál, a mi B-kategóriásunknak megfelelő jogosítvánnyal vezethető legyen, ezért „csak” 5,5 méteres, 2 méter széles és 2 méter magas. Azért van hat kereke, hogy a hátsó tengelyek elbírják a repülő jármű tömegét és azért két méter magas és széles, hogy összehajtogatott rotorokkal beférjen az eszköz. A manőverezést hátsókerék-kormányzás segíti. A szállítójármű és a drón. A sci-fi filmeket idéző formájú furgon egyik feladata csak aszállítás, a másik atöltés. Hibrid hajtással tervezték, és képes ötször-hatszor feltölteni a raktérben lévő masinát. Ennek ki és berakodása sem egyszerű feladat, de teljesen automatizálták, egyetlen gombot kell csak megnyomni és pár perc alatt a kocsi mögött van a drón. A rotorokat kézzel kell kihajtani, mert ezzel újabb villanymotorokat, azaz súlyt spóroltak, de állítólag ez gyors és egyszerű. Az X3-F egyébként egyhuzamban csak 20 percet tud repülni, mielőtt lemerülne – utazósebessége 60 km/h, csúcssebessége 72 km/h. Az akkumulátorokról csak annyit tudunk, hogy a CALB szállítja őket. Ez persze elég limitált felhasználási területet eredményez, amit tovább komplikál, hogy a drón és a szállítójármű együttes ára 300 ezer amerikai dollár, úgy 100 millió forint. Nos igen, ez egyelőre a techmilliomosok és arab sejkek, meg a gazdag európai családok aranyifjúinak köre. Tervben van egyébként egy 5-6 személyes hatalmas személyszállító is, az X5, amelynek prototípusát élőben is megnézhettük az Xpeng Kantonban lévő központjában. A vízszintesből függőlegesbe forgatható rotorok mellett a tervezett több mint 500 kilométeres hatótáv és 350 km/h végsebesség is lenyűgöző – de ez egyelőre még fejlesztés alatt van. Az X5 brutális lesz – kinézetre, teljesítményre, hatótávra nézve is. A harmadik lépcső lesz majd egyszer az eredeti terv, az igazi repülő autó. A legmegdöbbentőbb azonban talán az volt, hogy a cég már annyira konkrétan készül a kétszemélyes drón gyártására, hogy egy hatalmas,120.000 négyzetméteres gyáratis építettek neki Kantonon kívül – vagy 45 percet buszoztunk a helyszínre, de megérte. Az Ardige gyárának látványterve. Itt persze belül nem fotózhattunk, fényképezhettünk, de a nagy csarnokok belsejét úgy kell elképzelni, mint egy autógyárat, csak a tizedére letekert sebességgel, kicsit próbagyártásnak tűnő tempóban termel jelenleg. A gyár belső udvarán tesztelik az járműveket. De a tervek elég merészek, az Aridge gyárát úgy tervezték, hogy évi 10 ezer darabot tudjon gyártani. Ottjártunkkor is készültek az X3-F első példányai és az egyik frissen legyártott darab első próbarepülését is megnézhettük. Ez mondjuk csak egy függőleges fel és leszállás volt, miközben az újságírók tisztes távolságban filmeztek és meglepően hangos volt a gép. A tesztpilóta hölgy volt. De a zaj inkább egy roppant nagy elektromos fűkaszára, vagy drónra emlékeztetett, a hagyományos helikopterek dübörgésével nem lehet összemérni. Lopakodónak azért nem neveznénk – lehet, ez nem is baj. Az engedélyeztetés már folyamatban van, akiszállításokat még az idén meg akarják kezdeni. Hogy lesz-e erre ilyen áron, évi több ezres igény, az jó kérdés, mi kicsit szkeptikusak vagyunk, dea jövő az izgalmas lesz, annyi bizonyos.
Eredeti cikk megtekintése →