← Vissza

● news.bsdnet.hu

Orbán Viktor is befutott Kötcsére: A védett üzemanyagár visszavezetését és 500 milliárd forint kiosztását javasolja – videó

Blikk 2026-09-12 14:07
Orbán Viktor megérkezett Kötcsére, ahol szombaton rendezik a kötcsei pikniket. A Fidesz elnöke a rendezvény főszónokaként mond beszédet, amelyet az idei, politikailag különösen kiélezett helyzet miatt talán még nagyobb várakozás előz meg, mint korábban. A kötcsei találkozón ezúttal ellenzékben készül iránymutatást adni a Fidesz további politikai stratégiájáról. A beszéd a tervek szerint zárt körben hangzik el, ám arról egy holnapi interjújában mond majd többet. Horváth Ádám Newsroom újságíró Ezeket látta már? „A mi javaslatunk az, hogy a védett árat vezessék vissza és a fedezetként ott lévő 500 milliárd forintot pedig adják oda az embereknek” - mondta az újságíróknak Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország korábbi miniszterelnöke Kötcsére érkezve az üzemanyagárakat illetően. „Csütörtökön és pénteken lesz egy kétnapos elnökségi ülésünk, ahol a Fidesz jövőjéről lesz szó, valamint az erőforrások felhasználásáról” - jegyezte meg Orbán Viktor, aki Leslie Mandoki kijelentésén sem lepődött meg - hangzott el. Az összes ügy célszerű és szabályszerű volt - hangsúlyozta azokkal az eljárásokkal kapcsolatban, melyek a Fidesz kormányzása alatt, korábban, még általuk lettek elindítva. 16 fantasztikus év van Magyarország mögött, egy polgári, nemzeti kormányzás eredményeként - reagálta arra a kérdésre, mely a választás elveszítésével és az utána eltelt időszakkal volt kapcsolatos. „Amit nem változtattak meg, az mind jó döntés” - reagálta a Tisza eddigi kormányzását illetően Orbán Viktor. A migrációs politikát illetően arra emlékeztetett a Fidesz elnöke, hogy Magyarország már több mint 10 éve megvédte a szomszédos országokat és egész Európát, ezért nincs például Csehországban és Szlovákiában migráció, mert azt Magyarország lehetővé tette. A Fideszen belül és kívül is sok kezdeményezés van , amit ő mind támogat - jegyezte meg az újságírói kérdések tengerében. A jobboldal, mint mondta, csupán három dologban értett mindig is egyet: a szuverenitás kérdésében, a szabadság tekintetében, valamint abban, hogy a magyar hagyományokat tisztelni, őrizni kell és arra kell építeni. Kiderült továbbá az is, hogy vasárnap Orbán Viktor egy nagy interjút ad a HírTV-ben , melyben minden olyan fontos dolog elhangzik majd, amit a szombati kötcsei találkozón említett - mondta el újságírói kérdésre a Fidesz elnöke. A Blikk újságírója is a helyszínen van, akinek Orbán Viktortól egyelőre nem sikerült kérdeznie, de Pócs Jánostól már igen . A Fidesz országgyűlési képviselőjétől a korábban nyuszimotoros ügyként elhíresült beszerzésekkel, valamint azok vizsgálatával kapcsolatban tettünk fel kérdéseket, melyet bővebben ide kattintva nézhet meg. Orbán Viktor
Eredeti cikk megtekintése →