Ijesztő orvosi eset: 10 év emlékeit törölte ki egy nő agyából a vécén való túlzott erőlködés – de van rá magyarázat
Raketa
2026-09-13 05:03
Egy még 2019-ben napvilágot látott hongkongi beszámoló szerint egy súlyos székrekedéssel küzdő nő egy különösen intenzív székelési kísérletet követően hirtelen elveszítette az emlékezetét, és a hirtelen fellépő amnézia miatt nyolc órán át képtelen volt felidézni az elmúlt tíz év történéseit.
A családja a szokatlan tünetek láttán azonnal kórházba szállította, ahol az éjszakát megfigyelés alatt töltötte. Az orvosi vizsgálatok semmilyen maradandó fizikai vagy mentális károsodást nem mutattak ki nála, emlékezete pedig másnap reggelre magától teljesen visszatért. A kórházat ugyan elhagyhatta, ám erre a bizonyos nyolcórás kiesésre azóta sem emlékszik.
Noha a névtelen forrásokra épülő híradások orvostudományi szempontból nehezen ellenőrizhetők, az eset mögött meghúzódó feltételezett mechanizmus orvosilag nagyon is értelmezhető. A tudományos szakfolyóiratok ritkán foglalkoznak a székrekedéshez kapcsolódó ájulások részleteivel, ami megnehezíti a történet hitelességének pontos igazolását, a leírt tünetegyüttes ugyanakkor elméleti síkon kifejezetten reálisnak tekinthető.
A jelenség hátterében nagy valószínűséggel az úgynevezett vazovagális szinkópe (vasovagalis syncope) áll, amely az ájulás egyik leggyakoribb formája.
Ez a folyamat kísértetiesen hasonlít a nehéz súlyokat emelő sportolóknál megfigyelhető átmeneti eszméletvesztésre. Az extrém fizikai megterhelés és a túlzott erőlködés során ugyanis heves keringési reakció lép fel, amely azonnali vérnyomás-ingadozást idéz elő. Ez a hirtelen változás átmenetileg megfosztja az agyat a megfelelő mennyiségű oxigéntől és vértől, ami ájuláshoz vezethet.
Idősebb embereknél az ájulást követően ritkán, de előfordulhat rövidebb ideig tartó amnézia is. A vérkeringés átmeneti zavara ugyanis megakaszthatja az agy memóriáért felelős területeinek működését. Ebben a folyamatban kulcsszerepe van az új emlékek rögzítéséért felelős hippokampusznak, valamint az agytörzsben található retikuláris aktiváló rendszernek, amely egyfajta belső „főkapcsolóként” a szellemi éberséget és a tudatállapotot szabályozza.
(Forrás: IFL Sicence , fotó: Getty Images)