Egy kémiai laborban mutatták be a Liszt-ünnep programját, nem véletlenül
Raketa
2026-09-13 06:02
Liszt Ferenc a korát jócskán megelőző művész volt, aki bátran választotta a járatlan utat: merészen kísérletezett a művészi virtuozitás lehetőségével, ugyanakkor szívesen támaszkodott a tradíciókra is. Ezt a szellemiséget idézi meg az alig egy hónap múlva induló Liszt Ünnep , és ezért mutatták be a programját rendhagyó keretek között,
a világ egyik vezető kémiai oktatólaboratóriumában, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának SuperSmartLab-jében.
Az ELTE laborja a kémiai oktatásban szintén úttörő szerepet tölt be, a bemutatón pedig a kulturális újságírás képviselői is kísérletezhettek. A résztvevők a kémia és a fizika eszköztárának segítségével, színek, folyadékok, ritmikus reakciók és a hanggal való játék által tapasztalhatták meg, hogy a művészet – és az élet – alapvető kérdései milyen közeli rokonságban állnak egymással.
Az egyik kísérletben különböző szulfátokból és kloridokból növesztettek „kristálynövényeket” a résztvevők, egy másikban nemnewtoni folyadékot – olyan különleges anyag, amelynek a viszkozitása (folyóssága, belső súrlódása) nem állandó, hanem változik attól függően, hogy mekkora erő vagy sebesség hat rá – öntöttek egy fóliával védett hangszóróra, és nézték, ahogy a rezgések különböző, egymást kioltó hullámokat keltenek.
Egy harmadik kísérletben kukoricakeményítőt hintettek a hangszóró membránjára, amiből Liszt zenéje olyan mintázatokat rajzolt ki, mintha a régi Windows Media Playert néznék, csak a fizikai valóságban.
A Liszt Ünnep könnyű- és világzenei kínálatában sem a megszokott utak követése a cél. Miután az összművészeti fesztivál október 8-22-ig rengeteg programot kínál, célszerű követni a blogját , ahol exkluzív tartalmak, tematikus olvasnivalók, lejátszási listák és érdekességek várnak.
Azért a kísérletezés szellemében néhány eseményt mi is kiemelünk, elvégre semmi nem zárja ki, hogy aki tech-tudományos portált követ, az ne mehetne el egy koncertre – különösen, ha annak is köze van a technikához.
Mindjárt a nyitónapon fellép a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legnagyobb hatású formációja, az Autechre a Magyar Zene Házában – szokásukhoz híven kivilágítatlan teremben, hiszen számukra a zene maga az esemény, amelyben a hallgatóság teljesen feloldódhat.
A Ludwig Múzeum Walk This Way. A gyaloglás művészete című kiállítása azt kutatja, miként válhat a séta a megismerés, a gondolkodás és a művészi alkotás eszközévé, és hogyan nyithat új perspektívát a minket körülvevő fizikai és társadalmi terekre.
A klasszikus zenei programban is kiegészíti egymást a fajsúlyos zenei hagyomány és a kísérletező, műfajhatárokat átlépő gondolkodás. A világ egyik legkiválóbb kortárs zenei együtteseként számon tartott, a kilencvenéves Steve Reich előtt tisztelgő London Sinfonietta koncertjén például egy Radiohead-dalok által inspirált darab is felcsendül, a vendégművészként csatlakozó Gyémánt Bálint pedig a legendás Electric Counterpointot szólaltatja meg a Zeneakadémia színpadán.
A nemzetközi koncertélet egyik legjelentősebb zenekara, az Elbphilharmonie rezidens együttese Alan Gilbert vezetésével, Brahms, Ravel, valamint Liszt műveiből álló műsorral érkezik a Müpába. Brahms különleges kihívást jelentő, Gilbert által csak „költői szörnyetegként” leírt 2. zongoraversenyének szólistája a norvég sztárzongorista, Leif Ove Andsnes lesz.
(Fotók: Pályi Zsófia, Müpa)