Most közölték a részleteket: Így utalja a Kincstár a havi 5000 forintot a dízelautósoknak
ATV
2026-09-13 05:06
Közölte a dízeltámogatás részleteit a pénzügyminiszter: októbertől az év végéig havi 5000 forintot kapnak az érintettek, teljesen automatikusan.
Magyar Péter bejelentését követően Kármán András pénzügyminiszter ismertette a dízelüzemű gépkocsik tulajdonosainak szánt támogatási rendszer pontos feltételeit és a kifizetés gyakorlati menetét. A kormány tájékoztatása szerint a megemelkedett világpiaci árak ellensúlyozására kidolgozott intézkedés közel egymillió honfitársunknak nyújt segítséget a költségvetési egyensúly veszélyeztetése nélkül. Bár az ellenzék oldaláról természetesen záporoznak a kritikák.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint egy átlagos magyar autós havonta 50-60 litert tankol. A korábbi védett ár és a jelenlegi piaci ár közötti különbözet így nagyjából havi 5000 forintot tesz ki. Ezt a teljes összeget vállalja át az állam októbertől az év végéig, ami összesen 20 ezer forintos kompenzációt jelent a jogosultak számára.
Kik és hogyan kapják meg a támogatást?
A pénzügyminiszter közlése alapján a szabályozás a következő főbb pontokra terjed ki:
Teljesítményhatár: A támogatás a legfeljebb 150 lóerős (110 kW) teljesítményű dízel személygépkocsik tulajdonosainak jár.
Vállalkozók és őstermelők: Az egyéni vállalkozók és az őstermelők is jogosultak a kompenzációra, amennyiben a gépjármű a saját nevükön szerepel.
Automatikus folyósítás: Az érintetteknek semmilyen igénylési vagy adminisztrációs teendőjük nincs. A kifizetést a NAV adatbázisa alapján a Magyar Államkincstár végzi automatikusan: Elsődlegesen arra a bankszámlára utalják az összeget, ahonnan a tulajdonos a gépjárműadót rendezte. Ennek hiányában a NAV rendszereiben nyilvántartott egyéb bankszámlára érkezik a pénz. Ha nem áll rendelkezésre számlaszám, a támogatást postai úton kézbesítik.
Tulajdonjogi feltétel: A jelenlegi formában azok jogosultak a támogatásra, akik 2026. január 1-jén már a dízelautó tulajdonosai voltak. Az azóta járművet vásárlók számára külön technikai megoldáson dolgozik a tárca.
Darabszám korlátozása: A támogatás személyenként szigorúan csak egy jármű után jár.
Külön segítség a mezőgazdaságnak
A személyautó-tulajdonosok kompenzációján felül a kormány a mezőgazdasági termelők számára is extra segítséget nyújt: az idei év végéig a gázolaj árába épített jövedéki adó teljes összegét visszaigényelhetik az érintett gazdálkodók.
Kármán András kiemelte, hogy a cél az ország biztonságos üzemanyag-ellátásának megőrzése és a magyar emberek védelme a határokon kívülálló áremelkedési hatásoktól, a költségvetés fegyelmezett gazdálkodása mellett.