← Vissza

● news.bsdnet.hu

Megtudtuk, mikor dönthet a kormány a várólisták csökkentéséről – közelebb van, mint hinnénk

ATV 2026-09-14 05:36
Hamarosan kormányülésen dönthetnek a várólisták csökkentésére kidolgozott egészségügyi programról – tudta meg az ATV Híradója Zahár Ákos miniszteri biztostól. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter augusztus végén, a kormányzás első 100 napja után adott helyzetjelentést a témában. A Telex friss cikke pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő statisztikáira támaszkodva a kórházi várólisták folyamatos növekedéséről számolt be. Az új kormány első körben 500 milliárd forintos juttatást jelentett be a szektornak, amelynek legnagyobb részét a szakdolgozók bérére és a műtői kapacitás növelésére fordítják. Egészségügyi közgazdászok szerint a kormánynak már ismertetnie kellett volna egy részletes költségvetést. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint nem egy jövő évi, 500 milliárdos csomagra, hanem már idén kisebb, célzott intézkedésekre lett volna szükség. „Le kellett volna már tenni az asztalra és nem egy jövő évi tervezett 500 milliárdot, hanem már idei kisebb csomagokat. Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van a költségvetés, ugye ismerjük az átvett eladósódási számokat. Én azt gondolom, hogy néhány tízmilliárdos gyorssegélyt, célzott csomagokat, akár egy egy bérkiegészítést, akár infrastruktúrában egy gyors beszerzést, ami ugye a technológiát tudja támogatni már idén meg lehetett volna tenni, meg kéne tenni.” Már a napokban a kormány elé kerülhet a program Az ATV Híradójának sikerült megszólaltatnia a várólistákért felelős miniszteri biztost. Zahár Ákos elmondta, hogy az egészségügyi minisztérium azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy augusztus 15-ig dolgozza ki a várólisták csökkentését célzó programot. „Az egészségügyi minisztérium a kormánytól azt a feladatot kapta, hogy augusztus 15-ig dolgozza ki a várólista csökkentő programot. Megszületett egy több mint 30 oldalas anyag, aminek a kormányzati előterjesztése most zajlik. A napokban várható, hogy a kormány elé kerül ez a program és azt várjuk, hogy elfogadásra kerül és akkor megindulhat a várólista csökkentő program a hazánkban.” A minisztérium szerint a leggyorsabb megoldást a műtők maximális kihasználása jelentheti, amit megfelelő ösztönzőrendszerrel és az egészségügyi dolgozók többletmunkájának mozgósításával pörgetnének fel. Zahár Ákos szerint: „Többet kell operálni, első menetben a meglévő kapacitások maximális kihasználásával, és aztán ösztönzők beépítésével a meglévő kapacitásokon túl. Tehát például délutáni műtétek, hétvégi műtétek, ilyesmire gondolok.” A kormány számára a várólisták csökkentése prioritás, konkrét ígéreteket is megfogalmaztak: 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb hat, a járóbeteg-ellátásban pedig két hónapra csökkentenék a várakozási időt. Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter szerint azonban az ígéret teljesítésének időpontja kérdéses. „Ígéret van rá, az egy másik kérdés, hogy valójában azt mikor tudják teljesíteni. Én azt gondolom, hogy miután nagyon sok ember, nagyon sok család ennek alapján ítéli meg az egészségügyi kormányzat munkáját, egyáltalán az egészségügy helyzetét, itt valamit hamar tenni kell.” Egyre többen választják a magánegészségügyet Sokak számára a magánegészségügy jelenti a menekülőutat. Bár egy ortopédiai műtét továbbra is jelentős kiadás, a beavatkozásokat egyre szélesebb réteg igényli, amit a piac is felszív. Egy egészségügyi szakértő szerint már árverseny is kialakult a piacon. „Ezért már egy olyan árverseny is kialakult már, hogy egészen elképesztő árakon, tehát most nagyságrendeket mondjak, mondjuk Budapesten egy térdprotézis műtét, ami különböző technológiákkal támogatott mondjuk 4-4,5 millió forint, de egy átlagos térdprotézis műtétet egy vidéki magánklinikán 2 millióért meg lehet kapni kivizsgálással és rehabilitációs felkészítéssel együtt.” A várólisták visszaszorítására a minisztérium több mint harmincoldalas akciótervet dolgozott ki. Ha elfogadják, a program már októberben elindulhat, a hazai egészségügy irányítói pedig 2027-re várják a helyzet érdemi javulását.
Eredeti cikk megtekintése →