Történelmi nagyságúra hízott a szerverpiac
Bitport
2026-09-14 09:15
Miközben a mesterséges intelligencia egyre riasztóbb önálló akciókat hajt végre és több szakértő egyre nagyobb veszélyekre figyelmeztet, az algoritmusok kiszolgálását biztosító adatközponti fejlesztések nemigen látszanak csillapodni. Legalábbis ezt lehet kiolvasni az IDC legújabb szerverpiaci jelentésében szereplő adatokból.
Az amerikai piackutató előzetes kalkulációja alapján az áprilistól június végéig tartó periódus alatt rengeteg drága szervert szállítottak le a gyártók. A forgalom összértéke meghaladta a 166,3 milliárd dollárt, ami egyfelől 52 százalékos éves növekedésnek felel meg (pedig már tavaly sem volt hiány vásárlóból), másrészt történelmi rekordnak minősül, hiszen soha nem volt még ekkora negyedéves árbevétele a piaci szereplőknek.
A kimagasló eredményhez egyaránt hozzájárult a szállított mennyiség növekedése, illetve az is, hogy a megrendelések a korábbinál megszokotthoz képest magasabb árszinten történtek. Mindez leginkább a memóriamodulok területén érezhető alkatrészhiánynak, illetve az abból eredő brutális drágulásnak köszönhető. Az átlagár növekedését jól szemlélteti, hogy a több mint 50 százalékos forgalomnövekedést darabszámban csak bő 15 százalékos szállítási bővülés támogatta.
Ahogy a fenti táblázatból kitűnik, az erős keresletből a legerősebbek tudtak a legtöbbet profitálni. A Dell több mint 2,5-szer nagyobb forgalmat bonyolított, mint egy éve ilyenkor, és ezzel kiguró, 7,5 százalékos piaci tortaszeletre tett szert ebben a tradicionálisan nagyon szegmentált szektorban. Sok panasza nem lehet a Dellt közvetlenül üldőző párosnak sem: mind a Supermicro, mind a Lenovo képes volt éves alapon közel megduplázni a szállítási volumenjét.
Ezzel párhuzamosan a Foxconn és más nagy bérgyártók szerepe csökkent. Az ODM-es megrendelések értéke a tavaly ilyenkori 60,6 százalékről 53,9 százalékra csökkent, mivel a szemre egészen komoly, 35 százalékot meghaladó ütemű bővülés is messze elmaradt a piaci átlagtól.
Őrségváltás
Ami a különböző terméktípusokat illeti, folytatódott az x86-os szerverek térvesztése. Az IDC szakértői szerint a nem x86-os szerverek bevétele 74,4 milliárd dollárt ért el, ami óriási, 146 százlékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Mindez pedig azt eredményezte, hogy ez a termékkör adja a teljes piaci torta közel 45 százalékát. Eközben az x86-os szervereknél kimutatott 91,9 milliárd dollárnyi bevétel mindössze 16,1 százalékos növekedést jelent, ami édeskevésnek bizonyult még a status quo fenntartásához is.
Végezetül egy hazai szempontból is érdekes részlet: az IDC a három leggyorsabban növekvő régió között Közép- és Kelet-Európát a második helyen említi 98,3 százalékos növekedéssel. Ennél többre egyedül Kanada volt képes, ahol a szerverekből származó bevételek egy év alatt megháromszorozódtak.
(Fotó: Dell)