Az amerikai szenátus elé vinnék az MI-ágensek hekkerkedését
Bitport
2026-09-14 12:30
Néhány nappal ezelőtt nagy figyelmet keltett az Anthropic kutatója és az OpenAI korábbi munkatársa, Jacob Coxon távozása, aki a bejelentésen túl arról nyilatkozott, hogy eltérő megközelítése ellenére egyik vállalat sem viselkedik felelősségteljesen a mesterséges intelligencia fejlesztésében, sőt valós esély van rá, hogy a technológia "mindannyiunkat kinyírhat az évtized végéig". A bennfentes szakember megszólalása még magasabb hőfokra izzította a vitákat az MI-kutatók körében is egyre növekvő aggodalommal és a technológia kockázatokkal kapcsolatban, miután az idén már számos olyan eset nyilvánosságot kapott, amikor a fejlett modellek átlépték a sandbox környezetek korlátait, és esetenként kiberbűncselekménynek minősíthető akciókat hajtottak végre az üzemeltetők kifejezett szándéka ellenére.
A legfrissebb hírek szerint tényleg nem csak az MI-iparág képviselői aggódnak, és már az amerikai törvényhozás egyes republikánus és demokrata tagjai is sokkal szélesebb körű felügyeletet követelnek, mielőtt túl késő lenne. A dolog azért is érdekes, mert Donld Trump amerikai elnök éppen tegnap söpörte le az asztalról az Anthropic, az OpenAI és az xAI vezetőinek nyilvános felhívását az egyre erősebb mesterségesintelligencia-modellek fejlesztési ütemének lassítására. Bár az elnök júniusban aláírt végrehajtási rendelete felszólította a fejlesztőket termékeik kiadást előtti, önkéntes kormányzati vizsgálatára, a Fehér Ház azóta sem magyarázta el, hogyan milyen módon értékelné azok biztonságát, és amerikaiak a G20-as csúcson is a mesterséges intelligencia nemzetközi szabályozása ellen kampányoltak .
A CNBC beszámolója szerint azonban már az amerikai kongresszus több mint 20 tagja követel új és szigorúbb szabályozást a mesterséges intelligenciát illetően, az Axios által megszerzett feljegyzés szerint pedig Josh Hawley republikánus szenátor további információkat kért az OpenAI vezérigazgatójától a Hugging Face platfromjának feltöréséről , mivel gyanúja szerint a vállalat fontos részletet tartott titokban az MI-ágensek által okozott biztonsági incidensről. A képviselő szerint "az amerikai népnek joga van megtudni a részleteket a Hugging Face esetéről és az elszabadult MI-ügynökök más eseteiről is". Kérdés persze, hogy mindez mennyiben járul majd hozzá a technológia lehetséges szabályozásához: javaslatokból korábban sem volt hiány, de azok fogadtatása mimimum vegyes volt a törvényhozók részéről.
A toronyban sincs minden rendben
A Futurism egyik riportja mindezzel kapcsolatban arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelek szerint még az sem egyértelmű, hogy a megválasztott képviselők teljes mértékben értik-e, vagy egyáltalán képesek-e megérteni a technológiát , amelyet szabályozniuk kellene. A lap a Politico egyik cikkét idézi, amelyben tucatnyi törvényhozó és kongresszusi alkalmazott panaszkodik a mesterséges intelligenciát övező ignoranciára. Az egyik demokrata szenátor szerint például sok kollégája leírni sem lenne képes a mesterséges intelligencia kifejezést, ami abban a tekintetben nem tűnik túlzásnak, hogy tavaly Trump oktatási minisztere többször is "A1"-nek ejtette az "AI" (artificial intelligence) rövidítést, miközben arról áradozott, hogy milyen hasznos segítséget nyújthatnak az MI-chatbotok az osztálytermekben.
Maga az amerikai elnök is nagyjából ezen a színvonalon reagált a legjelentősebb MI-fejlesztő vállalatok vezetőinek felhívására, amikor arról beszélt, hogy mindennél fontosabb a Kínával szembeni technológiai előny megőrzése, mivel "aki a mesterséges intelligenciában nyer, az (mindenben) nyer". A fejlesztések lassításának célja persze az lenne, nehogy mindenki közösen veszítsen, de Trump erre ismét azzal jött, hogy a mesterséges intelligencia egyre komolyabb biztonsági aggályait csak a "negatív erők" tartják napirenden, és olyan dolgokat hoznak fel, amelyek "nem fognak megtörténni". Ezt a hírek szerint már olyan politikusok is másképp látják, mint Ted Cruz , a szenátus kereskedelmi bizottságának republikánus elnöke, aki Coxon figyelmeztetését követően "katasztrofális kockázatokról" beszélt.