A romák járhatnak a legrosszabbul Magyar Péter nem teljesített ígéretei miatt
Magyar Nemzet
2026-09-15 04:44
„Azonnal megduplázzuk a családi pótlékot” – hangzott Magyar Péter ígérete a Tisza kampánya alatt, amely a nehéz helyzetben élő cigány családok szavazatára is jelentős hatással volt, Forgács István romaügyi szakértő értékelése szerint. Az azonnalinak beígért intézkedés azonban a kormányváltást követő hónapokban elmaradt. Magyar Péter az áprilisi választás után még arról beszélt az RTL Híradónak , hogy a választáskor ígért vállalások közül lehetőség szerint valamennyit már az idén megvalósítanák. A konkrét intézkedések között a családi pótlék megduplázását is megnevezte. Az interjú alapján a Telex gazdasági rovata akkor úgy számolt, hogy a duplázás éves szinten mintegy 305 milliárd forinttal növelné a költségvetés kiadásait.
Bizonytalanná csak júliusra kezdett válni az ígéret. A kormány akkori döntései között megjelent a rászorulóknak járó százezer forintos iskolakezdési támogatás, a családi pótlék megduplázásáról azonban nem született döntés. A családi pótlék idei emelése végül egyáltalán nem került bele az augusztus végén bemutatott módosított költségvetésbe.
Noha a kormányfő egy júniusi parlamenti válaszában továbbra is a családi pótlék konkrét megduplázását ígérte, hétfő reggel a Kossuth rádióban már óvatosabban fogalmazott az addig többszörösen és határozottan megígért juttatás kapcsán. Felidézte, hogy annak összege 2008 óta változatlan, majd közölte, garantálni tudja, hogy a 2027-es költségvetés már tartalmazni fogja a családi pótlék nagyarányú emelését. Arról azonban nem beszélt, hogy ez pontosan milyen arányú növelést jelentene, egyáltalán megvalósul-e a kampányban bejelentett megduplázás.
Jelen állás szerint az idei évre ígért azonnali teljesítés áttolódott a következő évi költségvetésre, a megduplázásból pedig a pontos összeg nélküli „nagyarányú emelés” lett.
Forgács István ugyanakkor már korábban arra figyelmeztetett, hogy szakpolitikai szempontból önmagában a családi pótlék általános megduplázása nem kínál megfelelő megoldást a roma családok problémáira. A romaügyi szakértő célzott, a valódi rászorultsághoz igazodó támogatási rendszer kialakítását tartaná indokoltnak. Forgács úgy véli, az alanyi jogon járó kétszeres családi pótlék ugyanakkora többlettámogatást biztosítana a tehetős családoknak, mint a legszegényebb településeken élőknek.
Ha viszont a kormány utólag jövedelmi vagy más feltételekhez kötné az emelést, már nem azt teljesítené, amit Magyar Péter a választás előtt megígért.
A szakértő ezért a dupla családi pótlék helyett irányított, korlátozott támogatásokat tartaná megfelelőnek, amelyek többek között a higiéniai szegénység enyhítését, a fiatalok képzését, lakhatását és munkába állását segítenék. Az előző kormány idején 2025-ben munkacsoport is alakult egy célzott támogatási rendszer előkészítésére, amelyet az eredeti tervek alapján 2027-ben vezettek volna be, idézte fel.
A vártnál jóval többen támogatták a Tiszát a cigány közösségekben, amelyben a dupla családi pótlék ígérete meghatározó szerepet játszhatott, Forgács értékelése szerint. A szekértő elmondta, hogy április 13. nagyon sokan óta rendszeresen azt kérdezik a postástól, mikor érkezik már a megemelt összeg. Az elhúzódó várakozás pedig idővel súlyos bizalomvesztést okozhat, Forgács pedig úgy látja, sok roma választó ma már most úgy érzi, hogy „istentelenül átverték”. A csalódottság hátterében azonban nem kizárólag az elmaradt pénzbeli juttatás áll. Forgács hangsúlyozta, a romák jelentős része munkából él, és továbbra is abból akar boldogulni.
A Fidesz-kormány foglalkoztatáspolitikájának egyik legfontosabb eredménye éppen az volt, hogy a segélyezés helyett a munka világa felé terelte a cigányságot.
Ezt szolgálta egyebek mellett a közfoglalkoztatás fokozatos visszaszorítása és az elsőleges munkaerőpiacra való átvezetés, valamint a 25 év alattiak és a többgyermekes édesanyák adómentessége. Forgács értékelése alapján ezeknek az intézkedéseknek a roma családok is az első számú nyertesei közé tartoztak. A KSH adatai alapján 2015-ben még a roma foglalkoztatottak 41 százaléka dolgozott közfoglalkoztatottként, 2023-ra azonban ez az arány 17 százalékra csökkent.
Szintén elmaradni látszik Magyar Péter másik nagy ígérete, nevezetesen a Tisza-kormány által 2027-től kétszeresére emelt minimál bér bevezetése is kétségessé vált . Szeptemberben
Kármán András pénzügyminiszter legutóbb a bérek termelékenységet meghaladó növekedését nevezte a gazdaság egyik problémájának.
Magyar Péter 2024 szeptemberében még azt ígérte, hogy a Tisza-kormány 2027-től duplájára emeli az akkor 266 800 forintos minimálbért, a kormányzati kommunikáció azonban már nem ennek megvalósításáról szól. Kármán András pénzügyminiszter a Közgazdász-vándorgyűlésen már arról beszélt, hogy a reálbérköltség 2022 és 2026 között több mint 16 százalékkal emelkedett, miközben a termelékenység javulása a három százalékot sem érte el. A tárcavezető lényegében túl gyorsnak ítélte a bérek növekedését a gazdaság teljesítményéhez képest.
Így kevés esély mutatkozik ennek a korábbi vállalásnak a teljesítésére is. A munkaadók és a szakszervezetek korábbi hároméves bérmegállapodása 14 százalékos minimálbér-emelést irányzott elő 2027-re, ám a gazdasági növekedés elmaradása miatt már ennek tarthatósága is kérdésessé vált.
A minimálbér érdemi emelésének elmaradása különösen érzékenyen érintheti a hátrányos helyzetű térségekben élőket és az alacsonyabb hozzáadott értékű munkakörökben dolgozókat. Vagyis éppen azokat, a segélyezés helyett a legális foglalkoztatásban és az elsődleges munkaerőpiacon keresnék a boldogulásukat.
A helyzetet különösen súlyossá teszi, hogy a roma férfiak jelentős része hagyományosan az építőiparban és az ahhoz kapcsolódó munkakörökben keres és talál megélhetést. Az ágazat mostani visszaesése ezért a hátrányos helyzetű térségeket és családokat az országos átlagnál is jobban érintheti.
Lapunk is beszámolt arról, az építőipari beruházások lényegében leálltak , a vállalkozások jelentős része pedig már a meglévő kapacitások fenntartásáért küzd. A második negyedévben elindított kivitelezések összértéke mindössze 470 milliárd forint körül alakult, ami 2021 óta a harmadik leggyengébb negyedéves eredmény. Az újonnan indított projektek értéke 41 százalékkal maradt el az első negyedévitől.
Az ágazati szereplők a közepes és nagy értékű beruházások visszaesését, a szakmai műhelyek leépülését, valamint a beruházók bizonytalanságát említik. A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a kormány lépései az Otthon Start programhoz kapcsolódó, korábban kiemelt státust kapott lakásépítési projektek jövőjét is kiszámíthatatlanabbá tették. Ezek a beruházások éppen az építőipari kereslet élénkítésében és a munkahelyek megőrzésében játszhattak volna fontos szerepet.
Az azonnalra ígért családipótlék duplázás egyelőre tehát várat magára és a kormányra, közben pedig a roma családok megélhetését biztosító munkahelyek is veszélybe kerültek.