← Vissza

● news.bsdnet.hu

Három évig húzta, most újabb hardver távozik a Google temetőjébe

Raketa 2026-09-15 10:54
Az első Pixel Tablet táblagépet még 2023-ban dobta piacra a Google, és elsősorban az eszköz hibrid jellegétől várta annak sikerét. A hagyományos androidos táblagépként, illetve töltődokkolón okosotthon-kijelzőként is használható 499 dolláros kütyü papíron meglehetősen érdekes ötletnek tűnhett, de a valóságban nem annyira tűnt működőképesnek a recept. A Google tervei között szerepelt, hogy a második generációs Pixel Tabletet 2025-ben, a harmadik generációs modellt pedig 2027-ben vezeti piacra, de a gyenge eladásokat látva állítólag már 2024-ben leállította a fejlesztéseket. Ennek ellenére az eredeti Pixel Tablet még jó ideig elérhető volt a Google Store-ban és a kiskereskedőknél - egészen mostanáig. A keresőóriás már hivatalosan is eltávolította kínálatából a Google Pixel Tabletet, és felhagyott a készülék értékesítésével. Mivel a hivatalos honlapon még a táblagép kategória nyoma se maradt hátra, jelzésértékkel szolgálhat arról, hogy nem érdemes új generációra számítani. A Pixel Tablet a kiskereskedőknél sem lesz már kapható a későbbiekben, csupán a még meglévő készleteket árusíthatják ki. A meglévő Pixel Tablet-tulajdonosok számára jó hír, hogy a szoftveres támogatás nem szűnik meg egyhamar. A várakozások szerint a Google 2028 közepéig biztosít majd frissítéseket a készülékhez. Ám hacsak a Google nem dönt úgy, hogy ismét életre kelti táblagépes törekvéseit, nem érkezik majd újabb Pixel Tablet, amely átvehetné a helyét. (Forrás: AndroidCentral . Fotó: Unsplash)
Eredeti cikk megtekintése →