E-papír menetrendeket tesztel a budapesti megállókban a BKK
Bitport
2026-09-16 12:00
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn kezdte meg az első e-papír alapú menetrendek telepítését, amelyek egy kétéves tesztidőszak során összesen 61 megállóban működnek majd a Rákóczi út tengelyén, Zugló vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál, az Urániánál vagy az Astoriánál – közölte a fővárosi közlekedési közszolgáltató . Ennek alapján az e-papír alkalmazásával küszöbölnék ki a hagyományos táblák amortizációját, egyben gyorsabbá és rugalmasabbá téve a megállóhelyi tájékoztatást is: a jelenlegi menetrendeket és tájékoztatókat például csak helyszíni munkával lehet lecserélni, a digitális menetrendi táblák tartalma viszont központilag, online is frissíthető.
A BKK közleménye hangsúlyozza, hogy az e-papír technológia nem egyszerűen a hagyományos menetrend digitális változata, hiszen az új ez eszközök a megállókat érintő járatok valós idejű indulásait, sőt az aktuális forgalmi információkat és zavarokat is megjelenítik, ezért funkciójukat tekintve a FUTÁR forgalomirányítási rendszer kijelzőire hajaznak. Az utasok a digitális táblán lapozhatnak a különböző információk között, így a külön tájékoztatókból álló táblaerdő helyett egyetlen, egységes digitális felületen érhetnek majd el minden szükséges információt.
Több megoldást is kipróbálnak
Az e-papír technológia egyik jellemzője a rendkívül alacsony energiaigény, a táblák pedig napelemmel vagy tölthető akkumulátorral működnek, ezért telepítésükhöz elektromos hálózat kiépítésére sem lesz szükség. Ez azért fontos, mert jelentősen bővítheti azoknak a megállóknak a körét, ahol a jövőben digitális, valós idejű utastájékoztatás jelenhet meg. A most kezdődő kétéves tesztidőszaknak emellett fontos eleme az akadálymentes utastájékoztatás is. Az eszközök kihelyezésekor figyelnek rá, hogy a kerekesszékes utasok is kényelmesen tudják azokat használni, míg a látássérült utasok távirányító segítségével vehetik igénybe a valós idejű hangos tájékoztatást.
A digitális menetrendi táblák távoli felügyeletéhez tartozik, hogy azok rongálás- és elmozdulásérzékeléssel rendelkeznek, így ha egy kijelzőt elmozdítanak, a rendszer azonnal riasztást küld a központba. A BKK egyébként két gyártó e-papír technológiáját is összehasonlítja a kétéves kísérleti program során: a magyar HC Linear kijelzői mellett a brit Papercast eszközei is megjelennek a fővárosban, amelyek többek között már Londonban, Ostravában vagy Los Angelesben is működnek.
Mint kiderült, lesznek olyan megállópárok, ahol a két gyártó eszközeit hasonló körülmények között, lényegében azonos utaskör használhatja, a szóban forgó 61 helyszínt pedig a BKK úgy választotta ki, hogy Budapest összes kerületébe jussanak digitális menetrendi táblák. Innentől a kijelzők olvashatóságát, megbízhatóságát, energiaellátását, időjárásállóságát és kezelhetőségét is vizsgálják majd, és a BKK arra kéri ügyfeleit, hogy írják meg tapasztalataikat, véleményüket a [email protected] e-mail-címre – és természetesen vigyázzanak az új kijelzőkre.
a kép forrása: bkk.hu