● news.bsdnet.hu

Nehezen tudom elképzelni, hogy ha megszavaztatnánk a point ’n’ click műfaj kedvelőit, a Gobliiins-sorozat ott lenne a legnépszerűbb szériák elit élbolyában. Ezek a játékok túlontúl furcsák ehhez, ráadásul dacosan franciás megközelítésük eredményeképp mintha direkt tartották volna magukat távol egyaránt a műfaj klisés beidegződéseitől és tengernyi ótvar játékon keresztül kialakult design-fejlődésétől. Ettől függetlenül a kilencvenes évek elején idehaza is ismertté váltak, elsősorban tengernyi, lehengerlően szórakoztató animációjuk, illetve legendásan otromba fejtörőik nyomán – azt viszont még a régi, egykor talán még Amigán kalandozó játékosok jó része sem tudja valószínűleg, hogy a széria ma már a hatodik részénél tart. Kétségtelen tehát, hogy lehetett volna jobb kalandjátékokat találni egy gyűjteményhez; de az is, hogy érdekesség és egyediség terén mindenképpen figyelemre méltó alkotások ezek. A kollekció legalább két fokkal jobb, mint az átlagos „csomagoljunk össze pár ROM-ot egy emulátorban“ pakknál. Noha finoman szólva sem nyújt kimerítően részletes designbéli avagy játéktörténészi mélységeket, a játékokat régen is és ma is megálmodó és megalkotó Pierre Gilhodes főszereplésével egy kedves videósorozat is van a csomagban. A francia designer szerény otthonában meséli el (sajnálatosan röviden), hogy miként készült az 1991-es eredeti csuda, hogy milyen keretprogrammal dolgozott a 2026-os legutóbbi folytatáson, illetve, hogy milyen diadalok és nehézségek pettyezték a sorozat történetét a kettő között. Emellett pár beszkennelt eredeti illusztrációt, illetve egy zenelejátszót is találunk a csomagban, aminek másik nagy érdeme természetesen az, hogy a szériát rengeteg új platformra juttatja el. [+] Az egyes játékok maguk jobbára az eredeti formában vannak jelen: a korai verziók a DOS-kiadások, néhol külön kislemezes és CD-s változatban is. Néhány képarány-opción túl az emulátor semmiféle extrát nem kínál, nincs például idővisszatekerés vagy gyorsmentés sem, és beépített tipprendszert sem kaptak a kalandok. Az egyetlen előrelépés ezen a téren a hotspotok, vagyis az interaktív tárgyak megjelenítésére szolgáló gomb – néhány régi pixelvadászatos puzzle-nél ez jól jön. A régi idők jelszavas mentési rendszerét egy automata checkpoint-rendszer váltotta fel, de sok epizódban manuális mentési lehetőség is van. Sajnos a kézikönyveket nem kaptuk meg, pedig a korai epizódoknál az igen fontos volt: az első részben például a történet jelentős része, és főleg az egyes fejezetek közti kapcsolat leginkább ott volt olvasható, így aki korábbi ismeretek nélkül közelíti meg a programot, az csak hüledezve pislog majd, hogy mi is történt a pályák között, és hogy éppen mi is a karakterek célja egy adott képernyőn. [+] A Gobliiins-széria minden része eltérő élményt kínál – nem csak egymáshoz képest különböznek, de jószerivel minden más kalandjátéktól is. A feladatok itt például általában sokkal kisebb területre vannak beszorítva, mint az akár helyszínek tucatjait is szabadon felkínáló műfajtársak: az első rész különálló, egyképernyős helyszínekkel dolgozik, a második epizód két-három egyképernyős helyszínt használ egyszerre, míg a harmadik rész általában scrollozható, ámde egymástól élesen elkülönülő pályákat rak elénk. Szintén igen fontos, hogy mindig több karakterünk van: az első részb három, egy-egy külön képességgel rendelkező goblint ad (innen a három „i“ a címben), a Gobliins 2 két, eltérő habitusú figurával játszik, míg a harmadik rész egyetlen alakot, illetve annak szövetségeseit (sokszor egy bugyuta madarat) teszi elérhetővé. A képességek kombinálása, a társak használata kulcsfontosságú, az első részben például általában az az egyik fő kihívás, hogy a többiek segítségével a tárgyakat felvenni és használni képes goblint eljuttassuk a megfelelő helyre. Párbeszédek nincsenek, legalábbis a megszokott feleletválasztós módon nincsenek, így a legtöbb játék bármiféle nyelvtudás nélkül kipróbálható – a játék szépen animált reakciói így is szórakoztatnak. Gobliiins és Gobliins 2: The Prince Buffoon A széria másik meghatározó eleme a kalandjátékos logikai fejtörőkhöz kötődik: nevezetesen az emberi, földi, józan logikához semmi közük nincs. Mint egy különösen pszichedelikus rajzfilmnél, mint egy betiltott Captain Pronin-epizód esetében, nincs ember, aki egy képernyő láttán előre megmondja, hogy ott mi fog történni a következő öt percben. Ezért aztán a kísérletezésről szól minden: mi történik, ha az egyik fura tárgyra varázslatot küldök? milyen reakciókat vált ki, ha egyik (vagy másik) karakteremet irányítva ide vagy oda kattintok? mit reagál majd az az alak, ha megszólítjuk? Az első rész sajnos bizarr módon bünteti ezt a kísérletezést, hiszen kalandjátékokban minimum szokatlan módon egy életerő-csík csökken, ha valami rossz megoldást választunk – de hogy ebben a játékban mi a rossz megoldás, azt előre nem tudni. Szerencsére a többi játék mentes ettől, így azokban nem lehet elakadni: a legrosszabb esetben (például ha lemaradtunk egy csak egyszer megtörténő, időzítést kívánó helyzetről) újrakezdjük az adott pályát az elejéről. Teljességgel emberfüggő, ízlésfüggő dolog, hogy ki mennyire bírja ezt a fajta őrületet, azt, hogy még a szokásos kalandjátékos Hold-logikához képest is elvadult megoldásokat tartalmaz minden játék – én speciel azt szeretem, ha látszanak a célok, de itt a legtöbbször még azokat is nekünk kell kikísérletezni. Goblins 3, Gobliiins 4 és GOBLiiiNS5 Eddig jobbára a klasszikus trilógiáról beszéltem, pedig hát a kollekcióban szerepel a 3D-s, szintén jobbára egyedül készített negyedik, illetve a megint 2D-s, de már nem pixeles, hanem rajzolt grafikát használó ötödik felvonás is. (A hatodik rész idén jelent meg, az érthető módon túlságosan új ehhez a retrózáshoz.) A Gobliiins 4 látványvilágán szerintem sokaknak elég nehéz lesz átlendülni (pedig hát több platformon is 120 fps tempóval hasít!), de a GOBLiiiNS5 grafikájával már semmi baj nincs, és a fejtörők is valamivel befogadhatóbbá váltak. Ez persze csak a sorozaton belül viszonyítgatva mondható el, amúgy ez is teljes őrületről és a fogalom nélküli bódult kísérletezésről szól. [+] Egyfajta kedves mesék ezek, és nem feltétlenül olyan kalandjátékok, amikre a képernyők és a műfaji besorolás láttán következtethetnénk – a „game“ mellett van bennük bőven „toy“ is. A klasszikus trilógián belül szépen érezhető a fejlődés: az első rész még aktívan büntette az amúgy elvárt kísérletezést, a második már jóval több tárgyhasználatot adott, a harmadik rész pedig elődeinél kevésbé repetitív, hajszálnyit befogadhatóbb program lett. A negyedik felvonás sok szempontból a mélypont, de legalább itt van – az nem érhető el Steamen, és eddig meglehetősen nehezen beszerezhető volt. Az ötödik epizód pedig szintén nem a műfaj csúcsa, de csak csodálni lehet Pierre Gilhodes monomániás kitartását ezen bájos sorozat és annak egyedi, egyszerre dühítő és szerethető játékmenete iránt. Finoman szólva sem ajánlható mindenkinek, és kifejezetten érdekelne, hogy nosztalgikus emlékek nélkül mennyire befogadható ez a sorozat, de gyűjteményként egész igényes darab, ráadásul mindenképpen hiánypótló. A Gobliiins Collection PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re, illetve Xbox Series konzolokra jelent meg . A tesztverziót a kiadó Red Art Games biztosította . Bényi László Összefoglalás Három régi kalandjáték, egy szinte ismeretlen, és tévedésként működő késői folytatás, és az alig hároméves ötödik rész egy kellemes gyűjteményben, sok platformon. Pár régi irányítási bugot ki lehetett volna javítani, de máskülönben a Gobliiins kedvelői pazar kiszolgálást kaptak. A sorozatot nem ismerők óvatosan ismerkedjenek, főleg, ha egy kalandjátéktól némi evilági logikát is elvárnának – az itt szemernyi sincs! A Gobliiins Collection legfőbb pozitívumai : A Gobliiins Collection legfájóbb hiányosságai: