Drámai bejelentést tett az OKFŐ-főigazgatója a magyar egészségügyről
ATV
2026-09-17 05:06
Tótth Árpád szerint az egészségügy több sebből vérzik és számos krízist él át. Beszélt a közeljövő terveiről is.
„Az egészségügy ilyen mélyen még nem volt, ilyen rosszul még nem teljesített” – fogalmazott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője a Magyar Kórházszövetség 38. kongresszusának nyitónapján szerdán, Siófokon.
Tótth Árpád, aki július elsejétől irányítja a főigazgatóságot, beszámolt a közelmúlt intézkedéseiről és a jövőbeni tervekről is. Elmondta, az emberek a változásra szavaztak áprilisban, így az OKFŐ is teljesen meg kíván újulni, szeretne „kovásza lenni annak a folyamatnak, amely megállítja a hanyatlást, stabilizál, majd európai fejlődési pályára állítja az egészségügyet” – idézte a főigazgatót az MTI.
Kiemelte: a főigazgatóságon egyértelmű kultúraváltás történt, új attitűdjére a nyitottság, az őszinteség és a partnerség a jellemző, és ezt kívánja katalizálni a teljes egészségügyi ellátórendszerben is. A főigazgató ennek kapcsán a fontos lépések között említette a decentralizációt és az adminisztráció csökkentését.
Az egészségügy jelenlegi helyzetét úgy jellemezte, hogy az rendkívül alulfinanszírozott, „több sebből vérzik”, számos krízist él át. Szakdolgozó- és orvoshiány, forráshiány, alacsony GDP-arányos finanszírozás, kontraproduktív és kusza finanszírozási helyzetek” – sorolta, hozzátéve, hogy az „örökölt” egészségügyi rendszer a teljesítményt visszafogó attitűdöt támogatja, és többségében „elképesztően lepusztult” intézményrendszerrel, 50-140 éves elhanyagolt épületekkel rendelkezik.
Tótth a jelentős problémák között említette az elavult gépparkot és az eszközhiányt: „A legutolsó nagy uniós tőkeinjekció utáni fejlesztések kifutása 2015-ben történt, ezek az eszközök most járnak életciklusuk végén.”
Kitért arra is, hogy óriási a különbség a magán- és a közellátás között, sőt a közellátáson belül az egyetemek és az OKFŐ -höz tartozó kórházak között is. A menedzsmentek keze az elmúlt években „ döbbenetesen ” meg volt kötve, nem sikerült befejezni a tervezett integrációt, és majdnem minden Budapesten dől el, „ami nonszensz” – tette hozzá, kiemelve, hogy a központi irányítás hektikus volt, a nyíltságot pedig retorzióval fenyegették. Megemlítette az adminisztrációs terheket és a romló munkakörülményeket egyaránt.
„Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, milyen mély az egészségügy krízise, a legfontosabb a nyíltság és az őszinteség, amit remélhetőleg ezzel a konferenciával meg is tudunk kezdeni” – mondta. Tótth Árpád szerint az új OKFŐ nem elnyomásra épül, hanem kórházi menedzsmenteket felhatalmazó, támogató főigazgatóság kíván lenni, amely kendőzetlenül beszél a hibákról – a sajátjáról is -, valamint közérthetően mutatja be az ellátórendszer állapotát.
Ígérete szerint csökkenteni fogják az adminisztrációs terheket, ugyanakkor zéró toleranciát hirdetnek a korrupcióval, a közforrások pazarlásával, elcsatornázásával, a hivatali, illetve hatalmi visszaélésekkel szemben.
Az eddigi legfontosabb lépések között említette, hogy feloldották a kórházi kommunikációs tilalmat, lazítottak a létszámgazdálkodáson, törölték a teljesítménybecsléshez kötődő adatszolgáltatást, valamint bizonyos eszközök – mint például a nitrilkesztyűk – kötelező rendelését. Eltörölték a home office és a peren kívüli egyezség tilalmát, valamint elrendelték az illetményeken felüli juttatások szabályozását.
A megvalósított lépések között említette, hogy jelentősen nőtt az átláthatóság fontos kórházi adatok publikálásával, elérhetővé tételével. Felállították a regionális ellátásszervezési koordinációs munkacsoportokat, és történt előrelépés az egészségügy digitalizálásában is. A főigazgató hangsúlyozta, hogy ágazati fejlesztéspolitikai munkacsoport megalapítását kezdeményezték, hiszen fel kell készülni a következő uniós ciklus forrásainak felhasználására.
Ismertette: október elsejétől ellátogatnak az ország valamennyi kórházába. Kiemelten kívánnak foglalkozni az együttműködéssel az egészségügyi szervezetekkel, a digitalizációval, a veszélyhelyzeti reagálóképesség fejlesztésével, az ellátásszervezési és kapacitástervezéssel, valamint a kórházak működőképességének megtartásával az átmeneti időszakban is, az egészségügyi tárca stratégiai munkájának támogatása mellett.