Titkosították, most mégis kiderült: ezért volt a méregdrága Gripen-parádé a Fradi stadionavatóján 12 éve
ATV
2026-09-17 06:37
Bár korábban honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva harminc évre titkosították az iratokat, most fény derült az igazságra: nem tervezett katonai gyakorlat volt, hanem Hende Csaba miniszteri gesztusa a Groupama Aréna 2014-es avatóján áthúzó Gripen vadászgépek légi parádéja.
Tizenkét évvel ezelőtt komoly politikai vihart kavart, hogy három Gripen harcászati repülőgép száguldott át a Ferencváros új stadionja felett a nyitóünnepségen. Az ellenzék és a sajtó már akkor azt firtatta, kinek az ötlete volt a légi bemutató, és pontosan mennyit fizettek ezért az adófizetők, a tárca azonban mélyen hallgatott a részletekről.
Az akkori hivatalos érvelés szerint csupán egy előre tervezett gyakorlatról volt szó, amely nem járt többletköltséggel. Ezt a magyarázatot már a helyszínen némileg árnyalta, hogy a megnyitó előtt külön főpróbát is tartottak a vadászgépek, vagyis úgy tűnt, a gyakorlatra is külön gyakorlatoztak. A Honvédelmi Minisztérium azzal hárította el a további kérdéseket, hogy a jogszabályok alapján a Honvédség védelmi képességével összefüggő adatok harminc évig nem nyilvánosak. A most megismert iratok alapján azonban kiderült a valóság, amiről a HVG számolt be .
Miniszteri döntés volt a Gripen-parádé
A HVG kikérte a releváns dokumentumot a szaktárcától, amely el is küldte a Honvéd Vezérkartól bekért iratot.
A kiadott dokumentum szerint a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese még 2014. július 16-án adta ki a feladatot. Ebben feketén-fehéren az áll, hogy az esemény színvonalának emelése érdekében Magyarország honvédelmi minisztere – a megnyitó program részeként – engedélyezte 3 db JAS-39 Gripen típusú harcászati repülőgép kötelékben történő átrepülését a stadion felett 19 óra 56 perces érkezési idővel.
Nem volt tehát szó szakmai indokokról. Az adófizetői pénzből kifizetett légi show-val a fideszes vezetésű klub stadionavatójának fényét akarták emelni, amelynek rendezésére az állam amúgy is nettó 96 millió forintot fordított.
Hiába a Gripen-bemutató, nem maradt el a füttykoncert
A drága légi parádé sem tudta azonban megmenteni a politikusokat a nézőtéri népszerűtlenségtől. Az arénát a Chelsea elleni gálamérkőzéssel avatták fel – a Fradi végül 2:1-re kikapott –, de a meccs mellett a politikai reakciók kapták a legnagyobb figyelmet.
Orbán Viktor miniszterelnököt a beszéde alatt például kifütyülte a közönség. Ez a helyszínen és az élő adásban is tisztán hallatszott, bár a kormányzati csatornákra feltöltött vágott videókon ezt utólag igyekeztek elhalkítani. Ennél is keményebb fogadtatásban részesült Kubatov Gábor klubelnök. Az ő beszéde alatt végig pfujolt a lelátó, a nézők felháborodása pedig csak fokozódott, amikor köszönetet mondott a miniszterelnöknek a stadion megépítéséért.