Találja ki, mennyit költ idén a világ MI-re?
Bitport
2026-09-17 14:00
Miközben a meredekebbnél meredekebb ügynöki csínytevésekről lassan napi szinten érkeznek az újabb horrosztorik , és a világ egy része a szabályozás erősítésében illetve a fejlesztések lassításában látja a követendő utat, a cégek szakadatlan lelkesedéssel, egyre nagyobb dézsából öntik a pénzt MI-hez kötődő fejlesztésekre, infrastruktúrára, megoldásokra és szolgáltatásokra. Mindezt a Gartner témában kiadott friss előrejelzése szépen emelkedő számsorokkal támasztja alá. (Más kérdés, hogy ugyanennek a cégnek a szakértői állapították meg nemrégiben azt is, hogy az algoritmusok nem feltétlenül érettek a nagyvállalati működésre .)
Az amerikai piackutató év elején tett jóslatára is alaposan rápakolva éves alapon már közel 50 százalékos növekedést lát a területen, amely globálisan összességében 2 670 milliárd dollárnak megfelelő forgalmat produkálhat idén. A lendület mögött leginkább az MI-infrastruktúra (beleértve az MI-re optimalizált infrastruktúraszolgáltatásokat, szervereket, hálózati struktúrát, valamint az MI-feldolgozásra szolgáló félvezetőket és eszközöket) töretlen nővekedése áll. 2026-ban minden MI-re költött dollárból több mint 55 cent megy erre a célra, éves szinten pedig majdnem másfél milliárd dollárnál állhat meg a számláló.
Ahogy a fenti táblázatból kitűnik, a technológia másik két nagy "pénztemetője" az MI-hez szorosan kapcsolódó szoftverek és szolgáltatások szegmense. Ez a méretben nagyjából összevethető két terület együttesen több mint 1 milliárd dollárt mozgat meg idén a Gartner várakozásai szerint. A piackutató jelentése kitér rá, hogy a szoftverpiaci szereplők úgy próbálnak relevánsak maradni az egyre jobban terjedő többfunkciós MI-ügynökökkel szemben, hogy saját termékeikbe "gyorsan integrálják az ügynökszerű mesterséges intelligenciát".
Fontos elem az is, hogy mivel a GenAI hájpgörbéje 2026-ban jutott el a kiábrándulási szakaszba, "a vállalatok a jelenlegi szoftverbeszállítóiktól származó, egyszerűbb beágyazott mesterséges intelligencia-funkciókat használják a működési hatékonyság növelésére és a munkafolyamatok automatizálására, az ügyfél-elkötelezettség javítására, valamint a döntéshozatal fejlesztésére".