Az amerikai űrhaderő parancsnoka először ismerte be nyíltan azt, hogy rendelkeznek fegyverekkel az űrben
Raketa
2026-09-18 06:35
A bejelentés különösen érdekes azért, mert az Amerikai Egyesült Államok eddig is jelentős katonai infrastruktúrát működtetett az űrben, de az orbitális fegyverekről jóval kevesebb szó esett.
Schiess ugyanakkor nem részletezte, pontosan milyen eszközökről van szó, hány ilyen rendszer létezik, vagy milyen pályán működnek. Annyit azonban elmondott, hogy a fegyverek a világűrből érkező támadások kivédésében kaphatnak szerepet.
A háttérben az áll, hogy a világűr egyre fontosabb része a katonai műveleteknek: a műholdak biztosítják többek között a kommunikációt, a navigációt, a rakétaindítások észlelését, valamint a felderítést és a célpontok követését. Közben Oroszország és Kína is fejleszt olyan rendszereket, amelyek képesek lehetnek más műholdak zavarására vagy megsemmisítésére. Oroszország például 2021-ben egy műholdellenes rakétával semmisítette meg egyik saját műholdját, ami több mint 1500 darabból álló törmelékfelhőt hozott létre.
Az amerikai űrhaderő eközben gyorsabb reagálási képességeket is épít ki. Schiess példaként a Victus Haze küldetést említette, amely során a Rocket Lab mindössze 17 órával az USSF értesítése után indított egy Electron rakétát és egy elfogó űreszközt.
A tábornok egy katonai műveletből származó példát is felhozott, amelyben egy USSF-tag egy fegyverrendszer átállítását és úgynevezett nem kinetikus tüzelést hajtott végre. A beszámoló szerint ez elektromágneses hadviselést is jelentett, ami például kommunikációs vagy más jelek zavarására szolgáló technológiákra utalhat.
Az Amerikai Egyesült Államok a következő években tovább növelné az űrben rendelkezésre álló katonai képességeit, többek között a Golden Dome rakétavédelmi rendszerhez kapcsolódóan. Schiess szerint azonban a cél nem egyszerűen a katonai jelenlét növelése, hanem az ellenfelek elrettentése.
(Forrás: Space.com )