38 milliós bárpult, 3,7 milliós kanapék, 4,5 milliós székek – csak a bútorok 1,2 milliárdba kerültek Rogán Antal luxusminisztériumában
444.hu
2026-09-18 05:03
Nem baj, ha egy épület nívós - erről beszélt májusban Rogán Antal azután, hogy Magyar Péter videós tárlatvezetést tartott a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében. – Ő és új miniszterek hüledeztek a luxuson, Ruff Bálint még a másnapi, miniszterjelölti meghallgatásán is erről beszélt. Eddig annyit tudtunk, hogy az épület felhúzása és berendezése 27 milliárd forintba került. Most kiderítettük azt is, csak a bútorokra nettó 1,27 milliárdot költöttek, ezen felül a belső terek kialakítására elment még 2,5 milliárd. Vagyis, a Rogán által emlegetett nívó majdnem 4 milliárd forintba került. A többmilliós székek, asztalok, szekrények, kanapék mellett a legtöbbe a negyediken lévő bárpult került, csak arra kifizettek 38 millió forintot. A szebbik szivarszobára 24 millió ment el. Nagyságrendileg az ajtókra 700, az üvegfalakra 370, falikárpitokra pedig 110 millió forintot költöttek el. Nem csoda, hogy árad a fényűző luxus Rogán Antal egykori minisztériumából: csak a bútorokra nettó 1 268 106 982 (azaz több mint 1,26 milliárd) forintot költött el a Várkapitányság, vagyis az állam. A Várkapitányságtól megkapott tételes listát átnézve az összeg könnyen összejön a több tízmillióért beszerzett bárpultokból, a milliós nagyságrendű íróasztalokból, kanapékból, székekből és szekrényekből. Egészen addig nem lehetett tudni, milyen körülmények között dolgozott Rogán Antal és csapata, míg a kormányváltás után Magyar Péter több minisztere társaságában végig nem járta a Karmelita, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Pénzügyminisztérium épületét. Magyar videós tárlatvezetést is tartott, az új kormány tagjai hüledeztek a luxuson. Akkor derült ki, hogy még szivarszoba is volt a negyediken, rögtön a bárpulttal szemben.Rogán Antal és csapata 2025-ben költözött át a Dísz téri épületbe, de a kormányváltás előtt hiába próbáltuk kideríteni, hogy mennyibe került az épület bebútorozása. Közérdekű adatigénylésünkre tavaly a Várkapitányság annyit volt hajlandó elárulni, hogy a teljes építkezés költsége 27,17 milliárd forintba került, a bebútorozás a generálkivitelezői szerződés része volt, az ára benne van a nettó összegben. Már akkor is terjedt a pletyka a luxuskörülményekről, de a Várkapitányság tagadott, és arról írt, a másfél milliós fotelekről posztoló Hadházy Ákos a tervdokumentációt hozta nyilvánosságra, a költségek csökkentek. Ez valóban így volt, de attól még repkedtek a milliók. A miniszterelnöki videó alapján Szily László azt írta, „a Rogán-menedék esetében túlnyomó részt a kortárs belsőépítészet legdrágább megoldásait alkalmazó, újratervezett beltérről beszélhetünk. Ami, bár a funkciója irodaház, stílusában és színhasználatában inkább közelít a legelitebb kategóriába tartozó luxuslakások-luxusvillák vagy butikhotelek hangulatához, mint a bármilyen magas minőségű irodáéhoz vagy más középületéhez.” Nem véletlenül titkolta Rogán mindezt, a beköltözéssel együtt.Most viszont a látvány mellé megvannak a számok is. A Várkapitányság a kormányváltás után közlékenyebbé vált, és az újbóli közérdekű adatigénylésünkre már elküldte részletesen a bútorok, falikárpitok, ajtók, mosdók, burkolatok árát.