● news.bsdnet.hu

A dollárboltban Fantát vettünk. A Fanta volt a jóléti demokrácia szimbóluma. Csillogó fémdobozba zárt, mézédes bizakodás. Úgy guberáltuk rá össze a centeket és pfennigeket anya és apa pénztárcájából, amikor a kiküldetésből hazajöttek. Néha kaptunk ajándékba két-három dollárt, eltettük, templomi ereklyeként őrizgettük. A létező Nyugat bizonyítékai voltak, a szabadság ígéretét hordozták, valutaértéküket megsokszorozta a remény, hogy az élet könnyű lesz, amilyen könnyű lett volna azt a pár egydollárost elkölteni. Amikor kifizettük a Fantát, egyszerre éreztünk büszke örömöt a ritkán látott, dobozos üdítőital miatt, és reményvesztettséget, mert aranytartalékunk elfogyott, egyúttal megszűntünk szabadnak, nyugatinak és „gazdagnak” lenni. Azáltal, hogy a dollárboltban vásároltunk, tulajdonképpen kizártuk magunkat a lehetőségből, hogy bármikor vásárolhassunk ott, amikor csak akarunk. Aránylag kevesen élhették csak meg, hogy filozófiai paradoxonok nélkül élvezhessék a jóléti társadalmak adományait. Pista, aki külkeres volt, egyébként inas kommunista, és drága cigarettákat szívott. Nála láttam először bárszekrényt, tele francia konyakkal, ír whiskey-vel. Festő barátunk, Laci, aki Skandináviában élt alkotói ösztöndíjjal, és volt egy piros Fiat 850 Spidere. Nagyon imponáló kis sportkocsi. Azt irigyeltem, meg a Sony színes televíziót. Nálunk még csak egy fekete-fehér Orion működött. Anya egyszer, egy ausztriai útjáról hozott egy rádiósmagnót. Angol nyelvkazettákat akart hallgatni rajta, és rossz néven vette, hogy eloroztam tőle, hogy a Poptarisznyából felvett új zenéket meghallgathassam. Voltak barátaim, akiknek már volt hifi-tornyuk is. Nekünk csak az öreg Tesla. És az új rádiósmagnó a BASF chromdioxid maxima, kilencvenperces kazettákra felvett slágerekkel. Én azt hiszem, ott ment félre minden. Bár nyugati kocsink nem lehetett, a fém feliratokat, márkajeleket megszerezhettük a szállodák előtt parkoló csodákról. Eleinte csak csodáltuk őket. Azért jártunk ki a siófoki szállodasorra vagy Budapesten a Gellért elé, hogy lássunk egy-két jobb darabot. Aztán kezdtünk elvadulni. Letörtük, lefeszegettük a feliratokat. Volt, aki rendszámtáblát lopott. Apránként gondoltuk hazavinni, megszerezni a Nyugatot. Voltaképpen szimbolikusan. Karl Lagerfeld mondta, hogy akinek nincs pénze egy dizájner-ruhadarabra, egy parfümöt még éppen ki tud fizetni, és általa is részesül a brand kínálta luxus igézetéből. Nekünk parfümre se futotta. Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést aHang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre! Már előfizető vagyok,bejelentkezem!