A Fidesz kipécézte magának az NVVH dolgozóit, nyilvánosságra hoznák a kilétüket
ATV
2026-09-19 04:05
A Fidesz nyilvánosságra hozná az NVVH munkatársainak kilétét.
A Fidesz nem fogja engedni, hogy rejtve maradjon a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) tevékenységében részt vevő személyek kiléte – közölte a párt elnöksége az MTI -hez eljuttatott közleményében.
„Nem fogjuk megengedni, hogy akik ebben az új ÁVH-ban kápóként dolgoznak, rejtve maradjanak a nyilvánosság elől. Nem titkolhatják el a kilétüket. Amit csinálnak, nem maradhat titokban, akik nekik dolgoznak, nem maradhatnak a sötétben” – olvasható a közleményben.
A Fidesz szerint „az új ÁVH” illegitim, és a jogállam követelményeit nyíltan áthágó önkényuralmi intézmény.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szeptember 13-án a Hír TV-ben sugárzott Bayer Show című műsorban az NVVH-ra utalva azt mondta, hogy az „ÁVH típusú intézmény” . Szerinte a létrehozásáért elsősorban a törvényt megalkotó politikusok felelősek, őket azonban pénzügyi vagy büntetőjogi felelősségre vonni nem lehet.
Orbán Viktor kijelentette: akik az „ebben az ÁVH-ban” munkát vállalnak, döntéseket hoznak vagy eljárásokban vesznek részt, nem kerülhetik el a pénzügyi és jogi felelősségre vonást, amikor helyreállítják a jogállamot.
A volt miniszterelnök hozzátette: nyomon fogják követni az ott dolgozókat, és minden olyan személy nevét nyilvánosságra hozzák, aki az intézménynél munkát vállal. Azt is ismertetnék, hogy az érintettek milyen feladatokat végeztek, illetve milyen eljárásokban vettek részt.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált Orbán Viktor kijelentéseire. Azt írta, hogy a Fidesz elnöke „nyíltan fenyegetni kezdte” az NVVH ügyészeit, rendőreit és pénzügyőreit.
„Üzenem a maffiának: Nem hátrálunk!” – fogalmazott Magyar Péter.
Ezt követően az Országgyűlésben, egy napirend előtti felszólalásra reagálva azt mondta: ki kell állni a nyomozók, az ügyészek, a rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai mellett, és meg kell védeni őket, „ha kell, akár Orbán Viktortól is”.
Magyar Péter példátlannak nevezte Orbán Viktor szavait, és úgy vélte, hogy a Fidesz elnöke ügyészeket, rendőröket, pénzügyőröket és nyomozókat fenyegetett felelősségre vonással. Szerinte ez a Büntető törvénykönyv alapján hivatalos személy elleni erőszaknak minősülhet, amely egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A Tisza Párt elnöke hozzátette: „Meg is köszönhetjük akár Orbán Viktornak, akinek jelenleg nincs mentelmi joga.”
Magyar Péter a tiszás képviselőkhöz fordulva azt mondta, hogy előre tudták: „a bukott maffia mindenre képes lesz, fenyeget és gyalázkodik”.
Unger Anna, az NVVH elnöke a HVG Címlapsztori című rendezvényén – amelyről péntek délután videót tett közzé a hvg.hu – arról beszélt, hogy a jogállam fogja megvédeni az intézményt.
Hangsúlyozta: a hivatal leendő 150 munkatársa számára garantálni fogja a törvényes munkavégzés feltételeit, valamint azt, hogy ne legyenek kitéve külső fenyegetésnek. Ugyanakkor szerinte az NVVH akkor tud stabilan és megfelelően működni, ha az öt vezető kilétén kívül az ott dolgozók névjegyzéke nem nyilvános.
Szeptember 15-én Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom alapítója és korábbi országgyűlési képviselője feljelentést tett Orbán Viktor ellen hivatalos személy elleni erőszak előkészületének gyanúja miatt. Másnap a Facebook-oldalán közölte, hogy feljelentése „szintet lépett” , és a Központi Nyomozó Főügyészséghez került.