● news.bsdnet.hu

A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondája már 17 éve kering a Hold körül, és térképezi fel annak felszínét példa nélküli pontosággal. Így tudhatjuk azt is, hogy bár a Holdon nincs szél és folyóvizek sem, az égitest felszínét mégis folyamatosan alakítják a kozmikus események. Az egyik leglátványosabb formálóerő az égitestek becsapódása , melyeknek nyomait időről időre megörökít az Orbiter. A szonda talán pályafutása eddigi legjelentősebb ilyen eseményét rögzítette, ugyanis a Holdon valaha felfedezett legnagyobb, friss becsapódási krátert sikerült felfedezni az általa rögzített felvételeken - közölte a NASA a nyilvánossággal a hét folyamán. A képződményt McGetchin-kráternek nevezték el Tom McGetchin amerikai holdkutató után. Az újonnan felfedezett kráter a Hold keleti peremén található, és a NASA becslése szerint egy három-hat emeletes épület méretének megfelelő, üstökösből vagy aszteroidából származó égitest becsapódása hozhatta létre valamikor 2024. április 11. és május 22. között. A kráter háromszor nagyobb az LRO által egy évtizede felfedezett korábbi csúcstartónál: átmérője kb. 222 méter, mélysége pedig 43 méter, így a római Colosseum (mely legszélesebb pontján 189 méter, magassága pedig 48 méter) kényelmesen elférne ebben a képződményben. A kutatók szerint ilyen nagyszabású becsapódás nagyjából évszázadonként egyszer történhet meg, így rengeteg hasznos információval fog szolgálni a NASA számára. Nagyon ritkán adódik lehetőség arra ugyanis, hogy a tudósok közvetlenül tanulmányozni tudják, mi történik egy ekkora ütközés után. Az LRO szondája valójában már 2024 májusában észlelte a Hold Föld felé néző oldalán keletkezett krátert, de a becsapódást sem a földi, sem az űrben telepített távcsövek nem észlelték a bekövetkezésekor. Robert Wagner, az Orbiter kamerarendszerének adataival dolgozó kutató tavaly októberben egy rutin adatellenőrzés során figyelt fel egy furcsa, világos foltra a Hold térképén. A kutatók időközönként összehasonlítják az LRO különböző időpontokban készített felvételeit, hogy megtalálják a felszín megváltozásait, erre van egy dedikált szoftverük, mely rengeteg eltérést jelez. A kráter körül egy hatalmas, világosabb terület rajzolódott ki, ami nem maga a kráter volt, hanem a becsapódás során kilökődött holdi törmelék. Wagner a korábbi és későbbi felvételek összehasonlításával tudta megállapítani, hogy a képződmény korábban még nem létezett, ekkor vált a dolog igazán gyanússá. Az ilyen becsapódások a felszínt a kráter közvetlen környezetén túl is megváltoztathatják, ami például a holdjárók mozgását és a felszín mechanikai tulajdonságait is befolyásolhatja. A NASA egy másik műszere, az Orbiteren található Diviner hőmérsékletmérő rendszer adatai azt mutatták, hogy a becsapódás nemcsak a krátert hozta létre, de a körülötte található terület is megváltozott egy mintegy 6,4 kilométeres átmérőjű sávban, és éjszakánként körülbelül 9 Celsius-fokkal hidegebb, mint a környező felszín. (Forrás: NASA , fotó: NASA)