← Vissza

● news.bsdnet.hu

Rendkívüli! Hatalmas vidékfejlesztési programot jelentett be a kormány: közel kétmillió magyar sorsa változhat meg

Pénzcentrum 2026-09-19 08:45
A pénteken megjelent kormányhatározat alapján legfeljebb 12 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Szent István Vidékfejlesztési Program 2027-es szakasza. A közel kétmillió embert érintő, a helyi közösségek döntéseire építő kezdeményezés kísérleti fázisa már idén ősszel megkezdődik tíz kiválasztott mikrotérségben - derült ki a Magyar Közlönyből . A jövő évi költségvetés tervezésekor Kármán András pénzügyminiszter feladata lesz a szükséges többletforrás biztosítása. A program szakmai irányításáért Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter felel, míg a lebonyolításért a Magyar Államkincstár felelős, amellyel az év végéig kötik meg a szerződést. Az előkészítő munkák már elindultak. A kezdeményezés első, tesztjellegű szakasza idén ősszel száz településen, mintegy 97 ezer lakos bevonásával indul el. A helyszíneket a 2024-es jövedelmi és fejlettségi mutatók alapján választották ki, különös tekintettel az országos átlagtól elmaradó régiókra. A tesztfázisba alföldi, hegy- és dombvidéki, valamint eltérő gazdasági adottságú – például mezőgazdasági, ipari vagy turisztikai – területek egyaránt bekerültek, hogy a modellt a legváltozatosabb körülmények között tehessék próbára. A kormány a Szent István Programot nem egyszeri pályázatnak, hanem egy hosszabb távú vidékfejlesztési rendszer alapjának szánja, amelynek lényege, hogy a helyi közösségek maguk határozhatják meg a legfontosabb beruházásokat. A fejlesztések köre a közlekedéstől és az energetikától kezdve az egészségügyön át egészen a turizmusig terjedhet. Fontos szempont, hogy az új rendszer nem váltja ki a már meglévő támogatási formákat – például a Magyar Falu Programot vagy a LEADER-forrásokat –, hanem azokat kiegészítve működik majd. A kísérleti időszak tapasztalataira építve a program országos kiterjesztése a tervek szerint 2027. augusztus 20-án indul el. A teljes kiépülést követően a kezdeményezés több mint kétezer települést és 1,85 millió embert érinthet. Magyar Péter még szeptember elején az Országgyűlésben azzal indokolta a konstrukció létrehozását, hogy a fejlesztési döntéseket a lehető legközelebb kell vinni a helyi közösségekhez. A 2027-re jóváhagyott 12 milliárd forintos keret nem a program többéves összköltségét jelenti, hanem a jövő évi megvalósításra szánt többletforrás felső határát.
Eredeti cikk megtekintése →