← Vissza

● news.bsdnet.hu

Fizikus, pénzügyes és civil közlekedési aktivista volt az új vasútügyi államtitkár

444.hu 2026-09-19 16:31
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Böde Csabát kérte fel közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkárnak, amit fb-posztban jelentett be. Böde az idén alapított Magyar Vonatflotta Zrt. vezérigazgatója, aki nemrég kezdte kialakítani a vonatbeszerzések új rendszerét. Az új államtitkár igazán színes karrier közepén tart. Előbb az ELTE-n szerzett fizikusi diplomát, majd a Semmelweisen doktorált biofizikából. 2008-ban kezdett dolgozni a Morgan Stanley-nél, ahol több mint 15 éven át foglalkozott pénzügyi modellezéssel, árazással és kockázatkezeléssel. Közlekedési vonalon onnan jött, ahonnan annak idején Vitézy: a kötöttpályás aktvizmusból. A miniszter így írta le eddigi tevékenységét ezen a téren:„A közlekedéssel 25 éve foglalkozik civil aktivistaként, számos projektben vett részt vezetőként. Többek között az integrált ütemes menetrend koncepciójának kidolgozásában, de az Indoház című szakmai kiadvány nemzetközi rovatát is vezette 3 éven át.”
Eredeti cikk megtekintése →