Újra a csőd szélére kerülhet Budapest, 86 milliárdot kell befizetnie a fővárosnak
ATV
2026-09-20 07:38
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint bár a folyószámlahitelét rendezte Budapest, most újra a csőd szélére kerülhet. Magyar Péter úgy véli, rosszul bánnak a pénzzel, a szakértők szerint viszont meg kell egyeznie a kormánynak a polgármesterekkel.
„Minden héten különböző okokból és módon megy csődbe a főváros” – Magyar Péter szavai a legutóbbi kormányzati sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban hangoztak el, hogy októberben esedékessé válik a szolidaritási hozzájárulás fővárosra eső aktuális részének megfizetése, mintegy 86 milliárd forint. A miniszterelnök elmondta, átalakítanák az önkormányzatok finanszírozási rendszerét. „Láttam mindenféle rendezvényt, meg láttam olyan kimutatásokat, hogy akár csak személyi kiadásokra is költött a 30-40 százalékkal költ az idén csődbe levő főváros, mint amennyit költött pár éve ezelőtt. Természetesen viccet félretéve, ami nem is annyira vicc, tárgyalunk a fővárossal más önkormányzatokkal is, hogy hogy lehetne úgy átalakítani ezt a rendszert, hogy ne kelljen állandóan ezt hallgatni, hogy ki miért megy csődbe, és hogy jusson valódi fejlesztésekre is forrás” – mondta a miniszterelnök.A kérdés azért merült fel a kormányszóvivői tájékoztatón, mert a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy háttérbeszélgetésen azt mondta: októberre megint elfogyhat a főváros pénze . Emiatt az elmúlt hetekben kötelezettségvállalási és létszámstopot rendeltek el, és több intézményi beruházást is leállítottak:
Horn Gábor politológus szerint ideje nagyobb hangsúlyt helyeznie a kormánynak az önkormányzatok helyzetére, de mindenképpen a kiegyezésre van szükség. Mint mondta: „ mintha nem lenne koncepció vagy akarat az önkormányzatok problémáinak megoldására.” „Szerintem az a jó, hogyha ezt a tárgyalóasztal mellett és nem egymást sarokba állítva csinálják a felek. Tehát az sem jó, hogyha a főváros folyamatosan a kormányra mutogat, és az sem jó, hogyha a kormány pedig széttárja a kezét. Szerintem a legjobb megoldás, ha leülnek és közösen kitalálják a lehetséges utakat hozzáteszem, hogy abban persze igaza van Magyar Péternek, hogy ahhoz, hogy a főváros újabb lehetőséget, forrásokat kapjon, tényleg át kell tekinteni a főváros költségvetését alaposan, hogy mennyire hatékony az.” Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint hosszútávú, biztos megoldást kell kidolgozni:
„Azt mindenképp el szeretnénk kerülni, hogy egy ilyen állandó csődveszély, tűzoltás, halogatás, halasztás legyen. Az a célunk, hogy találjunk egy tartós, fenntartható intézményi és finanszírozási megoldást a Főváros – és benne persze első helyen, hiszen az a legnagyobb tétel és ott van a legnagyobb hiány a fővárosi közösségi közlekedés működtetésére.” Gémesi György, Gödöllő polgármestere elmondta, egyetért a Vitézy Dávid által mondottakkal, és bízik abban, hogy ennek hatása a jövő évi költségvetésben már érezhető lesz :
„Az Országos Önkormányzati Szövetség pont a héten ülésezett Székesfehérváron, és jeleztük a kormányzatnak, pontosabban Lőrinc Viktória miniszter asszonynak, hogy mielőbb szeretnénk tárgyalni a 2027-es költségvetésről, hiszen nem tudjuk a 2026-os évet elképzelni anélkül, hogy az önkormányzati finanszírozásban valamifajta lazulások nem lennének, illetve valamilyen formában olyan változások, ami biztonságosabbá teszi a működést.” A témában kerestük a Főváros sajtóosztályát. Megkeresésünkre azt válaszolták: „A tárgyalások sikere érdekében nem akarunk a sajtón keresztül üzengetni.”