← Vissza

● news.bsdnet.hu

Ezért szállna ki az állam a 35 éves autópályakoncesszióból

24.hu 2026-09-20 13:46
Magyarország Kormánya vasárnap közölte, hogy az állam kiszállna a 35 éves autópálya-koncesszióból. A bejegyzés szerint a kormányváltást követően megkezdődött a koncessziós szerződés jogszerűségének és gazdaságosságának felülvizsgálata, amely során több problémát is feltártak: a megállapodás indokolatlanul hosszú időtartamra szól, vélelmezhetően sérti mind a magyar, mind az európai uniós jogot, a koncesszor kockázatvállalása minimális, a nyújtott szolgáltatások pedig rendkívül túlárazottak. A kormányzati tájékoztatás rámutat arra is, hogy a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel (MKIF) 2022-ben kötött, az autópályák csaknem kétharmadát érintő megállapodás jelenlegi feltételei mellett a koncessziós idő hátralévő részében 77,5 millió forintra emelkedne az átlagos óradíj. A kormány korábbi közlései alapján a megállapodás teljes időtartama alatt ez több mint 23 ezer milliárd forintos fizetési kötelezettséget jelentene az államnak. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a héten jelentette be, hogy az M6-os autópálya működtetése kapcsán hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult. A tárcavezető dokumentumokat is bemutatott arról, hogy az előző kormányzat idején Lázár János döntése alapján túlárazva adták volna az M6-os üzemeltetését a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó cégnek. Vitézy korábbi összesítése szerint a magyar állam 2022 és 2026 között már összesen 1024,9 milliárd forintot fizetett ki az MKIF-nek.
Eredeti cikk megtekintése →