„Ennek a kormánynak az összeomlása elkerülhetetlen” – A Terror Háza előtt tüntettek Schmidt Mária leváltása ellen
ATV
2026-09-20 17:18
A Terror Háza előtt tüntettek Schmidt Mária leváltása és a múzeum bezárása ellen.
Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László szervezésében tartottak demonstrációt vasárnap a Terror Háza előtt. A tüntetés résztvevői Schmidt Mária főigazgatói felmentése és a múzeum ideiglenes bezárása ellen tiltakoztak. Az eseményen több fideszes politikus, köztük Rétvári Bence és Menczer Tamás is felszólalt, beszédet mondott a leváltott főigazgató, Schmidt Mária is.
Rétvári Bence: Schmidt Máriának óriási társadalmi hatása van
A demonstráción részt vett Rétvári Bence, aki a Telex nek azt mondta, hogy a Terror Háza olyan múzeum, amely a többi intézményhez képest teljesen más hozzáállással mutatja be a történelmet.
A politikus szerint a múzeum technikai kivitelében és szemléletében is azt mutatja be, hogy Magyarországot két megszálló hatalom, a német és a szovjet rendszer próbálta ugyanazokkal a módszerekkel uralma alá vonni.
Rétvári úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy Magyarországon van még egy olyan kortárs történész, mint Schmidt Mária, akinek ekkora társadalmi hatása és világpolitikai kitekintése van. Szerinte ezért nem merte őt elmozdítani Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter és Bajnai Gordon sem.
Rétvári szerint mindebből az látszik, hogy a Tisza még radikálisabban akarja átalakítani a múlt értelmezését, mint Gyurcsány Ferenc kormányai. Úgy vélte, a Tisza egyik leggyorsabb intézkedése volt Schmidt Mária leváltása, aki szerinte az első kulturális vezető, illetve múzeumigazgató, akit eltávolítottak.
„Valamiért nagyon gyorsan el akarták távolítani, és nagyon gyorsan be akarták zárni a Terror Házát. Azért, mert ő egy bátor, szókimondó, teljesen szuverenista álláspontú történész, ezért zavart őket, mert őszinte véleménye van, és ez egy szuverenista vélemény” – mondta a politikus.
Arra a kérdésre, hogy szerinte találnak-e problémákat a múzeum működésében az átvilágítás során, Rétvári azt válaszolta: a működésben annak a nyomát fogják látni, hogyan lehetett olyan népszerű kiállítást létrehozni, amelyre a világ minden tájáról érkeznek látogatók.
Bencsik András: „Eljön a pillanat, amikor elkergetjük a zsarnokot”
A tüntetés első felszólalója Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője volt. Beszédében párhuzamot vont a korábbi kommunista diktatúra tettei, a 2006-os tüntetések és az azok során történt rendőri túlkapások, valamint a jelenlegi, általa „újkommunistának” nevezett rendszer között.
Bencsik szerint ez a rendszer váltotta le Schmidt Máriát a Terror Háza éléről. A Demokrata főszerkesztője politikai foglyoknak nevezte azokat, akiket a Tisza kormányra kerülése óta előzetes letartóztatásba helyeztek. Példaként Bús Balázs fideszes politikus szabadságát követelte.
A beszédében a demonstráció egyik legfontosabb üzeneteként azt fogalmazta meg:
„Már tudjuk, hogy eljön a pillanat, amikor elkergetjük a zsarnokot.”
Szentesi Zöldi László: „Ennek a kormánynak az összeomlása elkerülhetetlen”
Szentesi Zöldi László publicista arról beszélt, hogy szerinte „ennek a kormánynak az összeomlása elkerülhetetlen” a globális és a belső tényezők miatt. Úgy vélte, ez hamarabb bekövetkezhet, mint ahogy azt sokan gondolják.
A publicista szerint a Tisza úgy viselkedik, mintha az ellentábor egy „törpe kisebbség” lenne, amelyet nem kell figyelembe venni. Ezzel összefüggésben több intézményt is felsorolt, amelyek szerinte „a miénk” , vagyis a teljes magyar népé. Ezek között említette az Alkotmánybíróságot, a Ferencvárosi Torna Clubot és a Terror Házát.
Amikor Szentesi Zöldi a meleg párok örökbefogadásáról és a migránsokról beszélt, akikről azt állította, hogy a Tisza „ránk fogja szabadítani” őket, a közönség hangos pfújolással reagált.
A publicista azt mondta, hogy néhány hete már megkezdődött a háttérben az a munka, amely képessé teszi a jobboldalt a hatalom átvételére, amikor a Tisza megbukik. Szerinte erre nem három-négy év múlva, hanem jóval hamarabb sor kerülhet.
Menczer Tamás a Fidesz eredményeiről és a Tisza politikájáról beszélt
Ezt követően Menczer Tamás fideszes politikus lépett a színpadra. Beszédében felsorolta az Orbán-kormányok 16 évének általa legfontosabbnak tartott gazdasági és külpolitikai eredményeit. A közönség több alkalommal is „Viktor, Viktor” skandálással reagált.
Menczer azt mondta, hogy az áprilisi vereség politikai tanulságait már levonták. Kijelentette: ha rajta múlik, a korábbi hibákat többé nem követik el. Úgy fogalmazott, hogy a múlt lezárult, és most „új könyvet írunk, aminek legszebb lapjai még előttünk állnak”.
A politikus ezt követően az üzemanyagárakról beszélt, és a védett ár azonnali visszavezetését követelte. Szerinte a kormány átverte az embereket, de a becsapott emberek számíthatnak a Fideszre.
Menczer Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter után Lanner Judit oktatási minisztert is bírálta. Azt állította róla, hogy kirúgná az igazgatókat, butának tartja a tanárokat, és bezárná a kisiskolákat.
Menczer szerint az 1200 ígéretből 300 milliárd forintos megszorító csomag lett a Tisza alatt. Azt is állította, hogy a kormány brüsszeli parancsra rúg bele a kínaiakba és az oroszokba.
A politikus úgy fogalmazott, eljön az idő, amikor a Fidesz visszaállítja a parlament tekintélyét, és véget vet a Tisza által folytatott „ripacskodásnak” és „műsorcsinálásnak” . Szerinte a politikusoktól az emberek végső soron nem szórakoztatást várnak.
„A Tiszában minden rossz megvan, ami a Fideszben volt, csak tízszeres szorzóval” – jelentette ki.
Huth Gergely: „Mi nem felejtünk el titeket”
Huth Gergely, a Mediaworks által nemrég bezárt Pesti Srácok korábbi főszerkesztője a beszédében arról beszélt, hogy szerinte a Tisza fél a jobboldali szereplőktől, köztük Schmidt Máriától és tanítványaitól.
Huth a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt új ÁVH-nak nevezte, a jelenlegi kormány tagjait pedig a Rákosi-korszak politikusaihoz hasonlította. Állítása szerint a jelenlegi szereplők a szovjetek helyett a németek és az Európai Bizottság ügynökei, egyúttal pedig bolsevikok.
A publicista szerint végül úgyis az „igaz magyar embereké” lesz a döntő szó. Azt mondta, a kormány tagjai joggal félnek, amire szerinte az is utal, hogy Tarr Zoltán a következő héttől újranyitja a Terror Házát.
„Féljenek csak, mert mi nem felejtünk el titeket” – fogalmazott Huth Gergely.
Bayer Zsolt: Újra Schmidt Mária lehet a főigazgató
Bayer beszéde elején Orbán Viktor 25 évvel ezelőtt, a Terror Háza megnyitóján elmondott beszédéből idézett. A miniszterelnök akkori szavait felidézve arról beszélt, hogy a múltat végképp eltörölni soha nem jó ötlet, mert ez esetben újra elkövethetjük elődeink bűneit.
Bayer szerint a múzeum megnyitása óta vannak olyanok, akik ellenzik a XX. század két totalitárius rendszerének emléket állító intézményt.
A publicista úgy vélte, hogy a két, szerinte hullahegyeket maga mögött hagyó, kezdetben világmegváltóként fellépő rendszer tanulsága ma is az: óvakodni kell azoktól, akik világmegváltóként mutatják be magukat.
Bayer szerint azok, akik tiltakoznak a kommunista és a náci bűnök összehasonlítása ellen, a kommunizmus szellemi örökösei. Úgy fogalmazott, hogy a Terror Házát azok akarják eltüntetni, akik soha nem voltak ellenzékben, és nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak a korszellemmel.
A publicista szerint ezek az emberek korábban Moszkva mögött álltak, a rendszerváltás után lelkes nyugatrajongókká váltak, jelenleg pedig az aktuális kormány mögött állnak.
„Gyakorlatilag egész életünkben ellenzékben voltunk” – mondta Bayer, hozzátéve, hogy a rendszerváltás utáni időszakban húsz évnyi olyan kormány is hatalmon volt, amely szerinte „szembe mert szállni a korszellemmel”.
Bayer szerint ezt a mentalitást képviseli a Terror Háza is. Úgy vélte, ebből következik, hogy a „brüsszeliták” , a korszellemmel együtt „csaholók” , az „örök hazaárulók” és a globalisták akarják tönkretenni a múzeumot.
A publicista arról is beszélt, hogy ha „visszaépítik a Terror Házát kívül-belül” , akkor változtatni kell majd az intézményen. Szerinte a XXI. század „szörnyideológusai” tanultak a korábbi totalitárius rendszerekből, és már nem szükséges hullahegyeket hagyniuk maguk után. Ehelyett – állítása szerint – a különféle identitásokat, például a vallási, nemzeti és nemi identitást akarják eltörölni, hogy létrejöjjön egy tömeg, amellyel azt tehetnek, amit akarnak.
Bayer azt mondta, szeretne egy kisebb termet szentelni ennek a „XXI. századi szörnyideológiának”.
Azt is kijelentette, hogy amikor visszaszerzik a Terror Házát, ismét Schmidt Mária lesz a főigazgató, az új avatóbeszédet pedig Orbán Viktor mondja majd. Szerinte a korszellemmel együtt „csaholók” addigra már nem lesznek sehol.
Schmidt Mária: „Hagyják békén a Terror Házát”
A rendezvény végén Schmidt Mária, a múzeum eltávolított főigazgatója szólalt fel. Beszédében hosszan méltatta az intézményt. Úgy fogalmazott, hogy a Terror Háza nemcsak azt mutatja meg, mennyire el tud aljasulni az ember, hanem azt is, hogy mindig vannak közöttünk bátrak.
Schmidt szerint a kiállítás fő üzenete az, hogy a magyarok nem tudnak szabadság nélkül élni, ezért rendkívül nagy áldozatokat is képesek hozni.
Azt mondta, a múzeumban bemutatott történetek igazolják, hogy a kommunizmus terrorra épülő rendszer volt, amelynek irányítói soha nem akartak jót a társadalomnak.
Schmidt ezt követően a jelenlegi helyzetre tért át, és Tarr Zoltán korábbi kijelentését idézte, amely szerint független szakértők vizsgálják majd át a múzeumot, és eldöntik, mi maradhat, illetve mi nem.
Schmidt szerint ezt a szakértelemre hivatkozó érvelést már ismerik. Úgy fogalmazott, hogy „Csurka István óta tudjuk” , mindez nem más, mint „ócska kommunista trükk”.
A volt főigazgató szerint a jelenlegi vezetés álláspontja hiteltelen, mert megpróbálja igazolni és megszépíteni a múlt bűneit. Úgy vélte, ellenfelei nem tudják feldolgozni, hogy a Terror Háza elvette tőlük a történelem értelmezésének monopóliumát.
Schmidt az intézményt az igazság letéteményesének és annak bizonyítékának nevezte, hogy a diktatúrák nem győzhetnek a magyarokon.
Azokról, akik a múzeum megnyitása óta folyamatosan át akarják alakítani az intézményt, azt mondta: szerinte ők a tettesekkel vállalnak közösséget az áldozatok és a hősök helyett.
A kormányhoz intézve szavait úgy fogalmazott:
„Választást nyertek, ami ideiglenes felhatalmazást jelent, és nem örökbérletet az ország átalakítására.”
Schmidt azt kérte a kormánytól, hogy hagyja békén a Terror Házát, és ha nem tetszik neki az intézmény, inkább hozzon létre egy másik múzeumot.
Megemlítette Magyar Péter kijelentését is, amely szerint nincs méltó emlékműve az 1956-os hősöknek. Schmidt ezzel szemben azt mondta, hogy a Terror Háza előtt található Hősök fala ilyen emlékmű.
A leváltott főigazgató szerint ha elpusztítják a múzeumot, az a velük szemben álló szimbólummá válik, amellyel nem tudnak majd mit kezdeni.