Évi 100 millió forint egyetlen orvosnak, 211 millió Balásy cégének: az egykori vezető kitálalt az állami meddőségi rendszer rejtett pénzszivattyújáról
Portfolio
2026-05-08 07:10
A Kaáli Intézet országos hálózatát 2019-ben vásárolta fel az állam,majd a szektor többi magánintézetével együtt beolvasztotta az állami tulajdonú Dunamenti REK Kft.-be. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában megszólalóKaáli-Nagy Gézaszerint a rendszerben komoly pazarlás zajlik. Ennek illusztrálására több példát is említett, köztük
egy olyan tanácsadói szerződést, amely egy orvosnak évi 100 millió forintot biztosított.
A professzor Balásy Gyula egyik cégét, a New Land Mediát is megemlítette, amely szerinte szerződéses kapcsolatban állt az Országos Kórházi Főigazgatóság meddőségi ellátásért felelős igazgatóságával.
2023 novemberében 211 millió forintot kapott Balásy cége. Ennek a területnek valójában nincs szüksége reklámra. Az állam az ide áramoltatott pénzt kezelésekre szánta, nem pedig kiszivattyúzásra. Ezt például ki kellene vizsgálni, bár ez csak a jéghegy csúcsa
– fogalmazott.
Kaáli-Nagy Géza korábban a 24.hu-nak írt levelében is a pazarlásra hívta fel a figyelmet. Azt mondta, intézetét már nem venné vissza, deha hatékonyan tudna segíteni az ellátásban, kész lenne részt vállalni benne.
A professzor arról is beszélt, hogy az államosítás előkészítésében kulcsszerepet játszottTűzkő Nándor, aki az Orbán család nőgyógyászaként vált ismertté, és akiről az utóbbi időben kiderült, hogy az Orbán Viktor körül szerveződött üzleti hálózatnak is részese. Kaáli-Nagy szerint Tűzkő volt az egyik fő tárgyalója a folyamatnak, később pedig ő kapta meg a Dunamenti REK felügyelőbizottságának elnöki pozícióját.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images