← Vissza

● news.bsdnet.hu

Lázár János teniszpálya mellett napelemparkot is engedély nélkül létesített a batidai birtokán

Index 2026-09-22 06:24
Lázár János korábbi miniszter szeptember 21-i Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy az erdészeti hatóság 13 millió forintos bírságot szabott ki rá . A politikus szerint mulasztást követett el, amikor korábban nem kért engedélyt az erdőgazdálkodást szolgáló létesítményekhez, ugyanakkor azt állította, hogy szándékos jogsértést nem követett el. Az Átlátszó az ügyben megkereste a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt, amely megerősítette az eljárás tényét. A hatóság tájékoztatása szerint az érintett hódmezővásárhelyi erdőrészleteken többek között utak, teniszpálya, parkosított részek, tavak és környezetük, napelempark, valamint két gazdasági épület engedély nélküli igénybevétele miatt intézkedtek. A hivatal közlése szerint Lázár Jánost az engedély nélküli igénybevétel során kialakult állapot megszüntetésére és a terület helyreállítására kötelezték. Az erdővédelmi bírság összege 12 935 250 forint. A teniszpálya ügyét az Átlátszó már 2025 decemberében bemutatta. A lap szerint a Lázár János batidai vadászháza melletti, erdő besorolású területen 2022-ben létesített teniszpálya nem felelt meg a helyi építési szabályzatban foglalt előírásoknak . Lázár János a bírságot politikai okokkal is összefüggésbe hozta Facebook-bejegyzésében, a hatóság azonban az engedély nélküli erdőigénybevétel miatt hozta meg döntését. Lázár János augusztus 20-án jelentette be lemondását, amivel huszonöt éves parlamenti pályafutást zárt le, többek között az alábbi indokkal: „Már a Fidesz képviselőcsoportjának megalakulásakor bejelentettem, hogy legföljebb egy évig vállalok szerepet a frakcióban, azt követően a mandátumot visszaadom annak a közösségnek, amelyiktől kaptam. A frakció munkájában azért vállaltam szerepet, mert egyetértettem a pártvezetés érveivel abban: a Fidesz megújulása mellett legalább ilyen szükség van a politikai folytonosságra is. Ma ezt másképp látom. A választások óta eltelt rövid időszak arról győzött meg, hogy a folytonosság képviseleténél ma fontosabb a párt megújulása. Döntésemmel ehhez kívánok hozzájárulni.” (Borítókép: Lázár János az Országgyűlés alakuló ülésén 2026. május 9-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Eredeti cikk megtekintése →