← Vissza

● news.bsdnet.hu

Nagy túrákra termett a csehek új csúcsmodellje – Škoda Peaq-vezetés

Player 2026-09-22 08:33
A Škoda eddig is a piac legtágasabb, legpraktikusabb autóit kínálta, de a most bemutatkozó Peaq egészen más ligában játszik. Hét üléssel, hatalmas csomagtérrel, 91 kilowattórás akkuval és olyan prémium felszereltséggel érkezett a kínálat csúcséra, amilyeneket még sosem láttunk a márkánál. Az összkerekes változat volánja mögött a tiroli utakon jártunk utána annak, hogyan képzelik az elektromos autózás csúcsát a Škodánál. Négy évvel ezelőtt a Škoda új fejezetet kezdett a történetében, új arculatot, friss dizájnt és még fejlettebb technológiát ígértek, mindezt pedig egy látványosan modern, méretes tanulmányautóval, a Vision 7S-sel vetítették előre. Nem sokkal később abból sem csináltak titkot, hogy a koncepcióautó valóra válik, és most jött el az ideje, hogy megismerjük a szériagyártású változatot: ez lett a Škoda kínálatának több szempontból is a csúcsára érkező modell, amit stílszerűen Peaq névre kereszteltek. Nem olyan régen Genf környékén már megnéztük élőben , most pedig Tirolba utaztunk, hogy izgalmasan kanyargó hegyi utakon próbáljuk ki a Škoda újdonságát. A helyszín nem véletlenül ismerős, hiszen ugyanezen az eseményen vezettük a Škoda legkisebb elektromos autóját, az Epiqet , ami alulról, a Peaq pedig felülről egészíti ki a csehek Elroq és Enyaq alkotta kínálatát az elektromos autók között. 4,87 méteres hosszával nemcsak ez a Škoda legnagyobb elektromos autója, de a márka valaha volt legnagyobb modellje is, 11,6 centiméterrel nagyobb, mint a Kodiaq, 2,97 méteres tengelytávja pedig a Superb hasonló adatát is lekörözi. A Vision 7S tanulmányautó által felvezetett Modern Solid formanyelvet ezen az autón már teljes valójában láthatjuk: a fényes fekete hűtőmaszk, a T-alakú fényszórók és hátsó lámpák modern, határozott kiállást kölcsönöznek az autónak. A megoldás nemcsak a prémiumérzetet fokozza, hanem a gondosan megtervezett aerodinamikával, az aktív hűtőzsaluval együtt komoly szerepet játszik abban, hogy a méretes autó légellenállási együtthatója mindössze 0,249 lett. Beülve rögtön egyértelművé válik, hogy a Peaq tervezésekor a prémiumautók minősége és kényelme vezérelte a gyáriakat. A Peaq egy igazi hétszemélyes szabadidő-autó, de persze ötüléses konfigurációban mutatja meg a nagyságát, hiszen a csomagtartója ekkor döbbenetes, 935 literes méretű. Még a harmadik üléssort felhajtva is marad 299 liter, az orrában lévő 37 literes rekeszben pedig nemcsak a töltőkábelek férnek el, de a kalaptartó rolónak is itt alakítottak ki helyet. A tetőn a márka eddigi legnagyobb felületű, 2,1 négyzetméteres panorámatetője tárul elénk, az elektrokromatikus üveg pedig kilenc különálló szegmensben, gombnyomásra vagy az érintőképernyőről sötétíthető el, így nincs szükség hagyományos rolóra. A csehek természetesen a praktikus Simply Clever részletekről sem feledkeztek meg: a középső tárolós könyöklőre hajtogatható asztalka mellett itt jelennek meg először az integrált fúvókás ablaktörlők is, amelyek fele annyi ablakmosó folyadékot igényelnek. A szélvédő sarkában három kerékpáros alakjával találkozunk, ez is emlékeztet a Škoda biciklis hagyományaira. A műszerfalon egy újabb elsőség vonja magára a figyelmet: a Peaq az első Škoda, amely álló formátumú, 13,6 hüvelykes érintőképernyőt kapott. Az Android-alapú rendszer gördülékenyen működik, logikusan felépített és egyszerűen használható, beépített Google keresővel és műholdas térképnézettel működik. Míg a Volvo most tér vissza az állóról a fekvő formátumú képernyőre az EX60-ban, addig a Škoda szerint ezzel a megoldással mindig láthatók lehetnek a legfontosabb funkciók érintőgombjai a képernyő alsó felében. Nem hagyták le a fizikai kapcsolókat sem, a klímát ezekkel is állíthatjuk a képernyő alatt. A fedélzeti hifit a Sonos szállítja, 16 hangszóróval és 755 wattos teljesítménnyel, közte a szélvédőoszlopba épített 3D sugárzókkal és a 200 wattos dupla mélynyomóval. A Škoda tervezői tudják, mire van szüksége a vevőknek, ezért a középkonzolon két telefon számára alakítottak ki 25 wattos vezeték nélküli töltőt, ezek nemcsak aktívan hűtik a készüléket, de mágnessel segítik a helyén tartani az iPhone, Google Pixel vagy kompatibilis tokkal ellátott telefonunkat. A menetpróbára az összkerekes csúcsmodellt, a Peaq 90x-et hozták el, amiben a hátsó állandó mágneses szinkronmotort az első kerekeknél dolgozó aszinkronmotor egészíti ki, a kombinált teljesítményük 299 lóerő. A meredek tiroli emelkedőkön és kanyargós szerpentineken ez a hajtáslánc fölényes magabiztossággal mozgatja a Peaqet: 6,7 másodperces százra gyorsulásával, azonnal elérhető nyomatékával rendesen megindul, ha azt kérjük tőle, az összkerék-meghajtásával pedig a tapadás sosem kérdés. Az utastere még nagy sebességnél is rendkívül csendes, a zajszigetelés és a futómű kényelme prémiumautóhoz méltó. A vezetése is kimondottan pihentető, amit az egypedálos mód tesz még kényelmesebbé: B állásban az autó a fékpedál érintése nélkül, kizárólag rekuperációval képes teljesen megállni. A vezetéstámogató rendszerek élén a Travel Assist 3.0 áll, ami a felhőből érkező adatok alapján képes alkalmazkodni a forgalom valódi tempójához, előre felkészül a sebességkorlátozásra, és indexeléssel önálló sávváltásra is képes az autópályán. Megszoktuk a nagyméretű elektromos autóknál a nagy akkumulátorokat, de a hatékonyságon múlik, hogy hozza is-e az ígért hatótávot. A Peaq padlója alá a Škoda eddigi legnagyobb kapacitású, 91 kilowattórás NMC akkumulátora került, amiből 86 kilowattórát lehet kihasználni. A hátsókerék-hajtású 90-es változat ezzel 640 kilométert képes megtenni, és még a tesztelt összkerekes változat hatótávja is meghaladja a 610 kilométert. A valós fogyasztása 20 kilowattóra körül alakult, a töltése pedig elég gyorsan megy, 10-ről 80 százalékra 28 percet vesz igénybe, ezért a Peaq ideális utazóautónak ígérkezik. A hatékonyságot segíti az új generációs hőszivattyú is, a kétirányú töltés lehetőségével pedig a Peaq külső fogyasztókat vagy akár egy háztartást is képes energiával ellátni. A Camp Mode aktiválásával  a klíma akár 10 órán keresztül fenntartja a beállított hőmérsékletet és a friss levegőt az utastérben egy kényelmes éjszakázáshoz, a 90x pedig akár 2 tonnás fékezett utánfutót is vontathat. Mi az Olibo metálzöldet vezettük a bemutatón, a fenti képeken láthatod, hogyan ragyog ez a mély árnyalat a napfényben, de nézd meg a Rosweood bézs színben és kék Sportline változatban is az autót: Az első vezetés alapján a Škoda újdonsága nemcsak méretében, hanem tudásában és kifinomultságában is felért a csúcsra. A 20 millió forint feletti ára is csúcs, de ezért a pénzért a Peaq egy valóban tágas, átgondolt utazóautó, amivel a hosszú túráknak elektromos hajtással is nyugodtan indulhatsz neki.
Eredeti cikk megtekintése →