← Vissza

● news.bsdnet.hu

Már csak Juhász Péter Pál és élettársa lehet letartóztatásban a Szőlő utcai ügyben

Index 2026-09-23 16:11
A Szőlő utcai javítóintézet körüli büntetőeljárásban eddig tizenkét embert hallgattak ki gyanúsítottként, de közülük ma már csak kettő van letartóztatásban. Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség közölte a HVG kérdésére, a megkeresésre az ügyészség így válaszolt: Az ügyben legrégebben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéssel érintett két gyanúsított továbbra is letartóztatásban van, míg további négy személy bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll. Az ügyészség nem nevezte meg őket, de a lap szerint a korábbi rendőrségi tájékoztatás alapján kikövetkeztethető, kikről van szó. 2025 májusában elsőként Juhász Péter Pált, az intézet volt igazgatóját és élettársát vették őrizetbe. Az élettársat Juhász rendészeti vezetőhelyettesként alkalmazta az intézetben. Így nagy valószínűséggel ők ketten vannak még mindig előzetesben, a letartóztatásukat többször meghosszabbították . Az eljárást időközben a rendőrségtől az ügyészség vette át, és jelenleg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyik. Négy további gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt áll. Ez a letartóztatásnál jóval enyhébb intézkedés: az érintett nem hagyhatja el a kijelölt ingatlant, ami többnyire a saját otthona. Nyár közepén enyhítették a Juhász Péter Pál alatt dolgozó rendészeti és biztonsági vezető kényszerintézkedését, miután részletes, kollégáira nézve is terhelő vallomást tett. Szintén hazaengedték Kovács-Buna Károlyt , Juhász egykori helyettesét, aki később megbízott igazgatóként vezette az intézetet. Ahogy arról az Index is beszámolt a nyilvánosságra került biztonsági kamerás felvételeken Kovács-Buna bántalmazta az intézetben elhelyezett fiúkat. Az ügyészség tájékoztatásából ugyanakkor nem derül ki, hogy ők ketten jelenleg is a bűnügyi felügyelet alatt álló négy gyanúsított között vannak-e. Juhász Péter Pált és Aiasah néven ismert élettársát eredetileg emberkereskedelem, kényszermunka és hamis okirat felhasználása miatt gyanúsították meg. A gyanú szerint kihasználták a gyermekvédelmi rendszerből érkezett, kiszolgáltatott helyzetű fiatalokat. A gyanúsítás köre azóta jelentősen bővült: már az intézethez kapcsolódó gazdasági bűncselekmények, köztük hűtlen kezelés gyanúja is felmerült, valamint kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeké, többek között szexuális bűntetteké. A nyomozás során a gyanúsítottak száma is folyamatosan nőtt, a Szőlő utcai épületet pedig hamarosan lebontják. (Borítókép: A Szőlő utcai javítóintézet 2025. december 10-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Eredeti cikk megtekintése →