Az amerikai médiapénzek elosztásában is részt vett a Médiatanács új elnöke
Demokrata
2026-09-23 20:23
Az Országgyűlés kedden Polyák Gábor médiajogászt választotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé – számolt be a Magyar Nemzet. A tisztségre 132 képviselő szavazott igennel, 52-en nemmel; tartózkodás nem volt. Megbízatása öt évre szól. Polyákot előző nap az eseti bizottság, majd a művelődési bizottság is támogatta. A Tűzfalcsoport Polyák Gábor pályafutását, kapcsolatrendszerét és korábbi közéleti szerepvállalását mutatta be, külön kitérve a Polyák vezette Mérték Médiaelemző Műhely támogatói és partnerei körére, Polyák politikai szerepvállalására, valamint az amerikai nagykövetség által támogatott sajtópályázatokban betöltött szerepére.
A Tűzfalcsoport szerint a műhely nem vádolható éppen függetlenséggel. A partnerei között a fő támogatók helyén továbbra is ott szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations), együttműködő partnereik, kapcsolataik között pedig megtalálhatjuk az Átlátszót – ahol személyi összefonódás is volt –, a CEU-t, a TASZ-t és az EKINT-et is.
Hangsúlyozták, utóbbi nem meglepő, hiszen Polyákot Majtényi embereként emlegették már másfél évtizeddel ezelőtt is. 2008–2009-ben Majtényi László akkori ORTT-elnök tanácsadója volt.
Polyák korábban a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének adjunktusa volt. Ma az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetője, egyetemi tanár, emellett a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A Tűzfalcsoport azt is felidézte, hogy 2011 óta az Átlátszó oldalt üzemeltető társaság felügyelőbizottsági tagjaként is jegyezték. Polyák a Fundamentum folyóirat szerkesztője is volt, amely annak idején azt jelentette be: nem tudósítanak tovább az Alkotmánybíróság döntéseiről,
„mert a továbbiakban nem legitimálhatjuk az AB munkáját azzal, hogy úgy teszünk, mintha az ismertetett határozatok egy független testület szakmai alapon meghozott döntései lennének.„
A Tűzfalcsoport szerint érdekes, hogy ilyenkor nem szólalt meg a vészcsengő a hazai liberális álcivil jogvédőknél, hogy veszélyben a bírói függetlenség.
A Tűzfalcsoport felidézte, hogy Polyák a 2017. decemberi LIBE-meghallgatás résztvevőjeként az akkori magyar kormány ellen foglalt állást. A médiajogászt tizenhat évvel ezelőtt balliberális körök még az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjára is esélyesnek tartották: 2009 októberének végén Majtényi László helyére Sólyom László és Bajnai Gordon jelölte.
A parlament akkor nem szavazott róla. 2022-ben Polyák felfüggesztette a Mérték élén végzett munkáját, hogy az egyesült ellenzék, az Egységben Magyarországért médiapolitikai kabinetjét vezesse; Márki-Zay Péter sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője volt. A választás után visszatért a „civil” műhelyhez.
A Tűzfalcsoport hangsúlyozta: a bizottsági meghallgatáson Polyák maga mondta ki, hogy a Fidesz-kormány médiapolitikája miatt lépett aktivista szerepkörbe, ezért vállalta 2022-ben az ellenzéki összefogás szakmai tanácsadását.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.
Tisztelt Olvasónk!
Ha Ön szeretné támogatni lapunk megjelenését, azt hálásan köszönjük.
A támogatás összegét átutalhatja az alábbi számlaszámunkra.
Demokrata Kiadó és Vagyonkezelő Zrt. 10300002-13715544-00024901
SWIFT: MKKB HU HBIBAN: HU47 1030 0002 1371 5544 0002 4901
Kérjük, tüntesse fel a „ támogatás ” szót a közleményben!
Ha postai csekken fizetne be, kérjük a +36 30 382 5812 számon jelezze ezt!