Karácsony Gergely: „azért szeretjük a miniszterelnököt, mert mindig van egy epés megjegyzése…”
ATV
2026-09-23 19:20
Karácsony Gergely szerint jól haladnak a főváros és a kormány közötti tárgyalások, ezért nem akar nyilvános vitába bonyolódni a miniszterelnökkel. Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában a szolidaritási hozzájárulásról, a főváros pénzügyi helyzetéről, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsáról és egy esetleges budapesti olimpiáról is beszélt.
Karácsony Gergely szerint az Alkotmánybíróság döntése alapvetően új helyzetet teremtett a szolidaritási hozzájárulás ügyében. Mint mondta, önmagában nem tartaná problémásnak, hogy az állam kiegyenlítő mechanizmust alkalmazzon a különböző jövedelmi helyzetű települések között , ugyanakkor szerinte a jelenlegi rendszer egészét újra kell gondolni. Úgy vélte, nem lenne működőképes megoldás, ha több száz önkormányzatnak külön-külön kellene bíróságon megtámadnia a rá kirótt összeget.
A főpolgármester azt mondta , a fővárosnak jogerős bírósági döntései vannak arról, hogy korábban jogellenesen vontak el tőle bevételeket, és további pereik is folyamatban vannak. Hangsúlyozta azonban, hogy az új kormánnyal nem szeretnék ezeket a kérdéseket a bíróságon rendezni, hanem politikai megállapodásra törekednek. Karácsony szerint a cél az, hogy a főváros finanszírozása egy más típusú rendszer felé mozduljon el.
A tárgyalások állásáról csak annyit árult el, hogy azok „jól haladnak”, részleteket viszont éppen azért nem kívánt közölni, hogy ne veszélyeztesse a megegyezést. Amikor a műsorban szóba kerültek a miniszterelnök fővárosi gazdálkodással kapcsolatos kritikus kijelentései, hogy miért emelkedtek kimagaslóan a jutalmak, Karácsony azt mondta, nem tudja pontosan, mire alapozta azokat a kormányfő. Azt is vitatta, hogy a fővárosi intézményeknél a jutalmak harminc-negyven százalékkal emelkedtek volna.
A főpolgármester ugyanakkor nem akart hosszabb politikai vitába belemenni. Úgy fogalmazott: „ a miniszterelnököt azért szeretjük, mert mindig van egy epés megjegyzése mindenről, aztán az élet meg alakul, ahogy alakul.” Hozzátette, számára most az a fontos, hogy a tárgyalások folytatódjanak, mivel mindkét fél érdekelt a megállapodásban, Budapest működőképessége pedig szerinte gazdasági, politikai és társadalmi érdek is.
Karácsony beszélt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újbóli felállításáról is. A Fővárosi Közgyűlés a következő – most pénteki – ülésén dönthet arról, kik képviselik majd a fővárost a testületben, amelyben öt kormányzati és öt fővárosi delegált kap helyet. A főpolgármester szerint már van egy előzetes időpont az első ülésre, de több részlet még nem tisztázott. Úgy vélte, a fórum hosszabb távon fontos szerepet játszhat Budapest fejlesztési ügyeinek egyeztetésében.
Az interjúban egy lehetséges budapesti olimpia is szóba került. Karácsony szerint néhány héten belül részletesebben bemutathatják az elképzelésüket, amelyet nem pusztán olimpiai pályázatként, hanem ország- és városfejlesztési koncepcióként kezelnek.
A főpolgármester szerint az elképzelés egyik fontos eleme lenne, hogy a sporteseményeket ne kizárólag Budapesten rendezzék meg, hanem minél több vidéki nagyvárost és kisebb települést is bevonjanak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy előbb a főváros rövid távú pénzügyi problémáit szeretnék rendezni, és csak ezt követően lehet komolyan beszélni az ilyen hosszú távú tervekről.