Hivatalos: radikális döntéssel megrövidítik az F1-es futamokat
Player
2026-09-23 19:03
Jelentős reformokat jelentett be az FIA, amelyek alapjaiban írják át a Formula-1-es hétvégék menetrendjét és a futamok hosszát. A változtatások mögött egy egészen prózai, technikai és pénzügyi ok húzódik meg.
A döntés hátterében az új motorformula áll , amelynek köszönhetően a belső égésű motorok nagyobb szerepet kapnak, ez pedig jelentős üzemanyag-fogyasztás növekedéssel jár. Mivel a költségcsökkentés miatt több csapat is meg akarja tartani a jelenlegi karosszériáját, a fix méretű üzemanyagtartályok miatt egyszerűen képtelenek lennének teljesíteni a mostani, 305 kilométeres távokat. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy a korábbi limitet 290 kilométerre csökkenti – mint írják a hivatalos közleményben:
„Ezeket a változtatásokat azért vezettük be, hogy a nézőknek a lehető legnagyobb esélyük legyen a teljes verseny megtekintésére, ha megszakítások történnek.”
A változtatások másik fontos eleme a rugalmasság: a jövő évtől megszűnik az esős vagy baleset miatt félbeszakított futamokra vonatkozó háromórás maximális időkorlát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a helyi fényviszonyokhoz – például a korai naplementéhez vagy az éjszakai világításhoz – igazítják majd a leintés végső határidejét.
Ráadásul a szabadedzések lebonyolításán is lazítanak, így a piros zászlós megszakítások esetén lehetőség lesz az elvesztegetett idő pótlására és a gyakorlások meghosszabbítására.
(Forrás: BBC , fotó: Getty Images)