Rozsomák karmai továbbra is élesek, a sztorija viszont hamar kifullad – Marvel’s Wolverine-teszt
Player
2026-09-24 08:30
Az Insomniac Games új játéka, a Marvel’s Wolverine végre megérkezett. A fejlesztőcsapat neve már önmagában is komoly elvárásokat támasztott, hiszen a stúdió a Marvel’s Spider-Man- játékokkal már bizonyította, hogy otthonosan mozog a képregényhősök világában.
A játékot eredetileg 2021-ben jelentették be, azóta pedig meglehetősen kevés konkrétumot lehetett tudni róla, így a fejlesztés jelentős részét komoly várakozás övezte. A végeredmény egy igencsak véres akciókaland lett, amelyben Logan nem éppen finom módszerekkel vág rendet az útjába kerülő ellenfelek között.
A történet egy jó kis kalandra viszi Logant, akinek Kanadában, Madripoorban és Tokióban is dolga akad, miközben olyan ismerős arcokkal találkozhatunk, mint Sabretooth vagy Mystique. A sztori nem akarja újra feltalálni a képregényes akciójáték műfaját, viszont időnként kifejezetten jól működnek benne a karakterközpontú jelenetek, azokból pedig szerencsére akad szép számmal.
A harcrendszer elsőre pontosan azt adja, amit egy Wolverine-játéktól várunk: Logan nekiront az ellenfeleknek, szétszabdalja őket, kivédi a támadásokat, kitér a lövések elől, majd néhány látványos képességgel tesz pontot az összecsapás végére. Az Insomniac kifejezetten véres játékot készített, amelyben az ütéseknek és a karmoknak valóban van súlya. A harc alapjai működnek, és az első órákban kifejezetten élvezetes Logan bőrébe bújni.
A Wolverine nem próbálja lemásolni a Spider-Man-játékok hatalmas, szabadon bejárható New Yorkját, ami önmagában üdítő is lehetne. A lineárisabb felépítés lehetővé teszi, hogy a fejlesztők feszesebb akciójeleneteket és filmszerűbb pillanatokat hozzanak létre – a tokiói színtér például a játék egyik legjobban megalkotott része, ahol a környezet felfedezése és a különféle játékelemek igazán faszán összeállnak.
Technikai és látványbeli szempontból ugyanakkor nehéz belekötni a produkcióba. A karaktermodellek részletesek, az animációk látványosak, a filmes jelenetek pedig egyértelműen azt mutatják, hogy az Insomniac nem spórolt a produkciós értéken – ez bizony továbbra is egy nagy költségvetésű PlayStation-játék minden porcikájában.
A játék nem akar egy maratoni hosszúságú kaland lenni: egy nagyjából 13–20 órás kampányról van szó, attól függően, mennyire merülünk el az opcionális tartalmakban.
Az Insomniac Gamesnek nem volt könnyű dolga a Marvel egyik legismertebb karakterével, hiszen Wolverine már annyira összeforrt a képregényekkel és a filmekkel, hogy egy új feldolgozásnál nem volt elég egyszerűen adamantiumkarmokat csapni a főhős kezébe. A Marvel’s Wolverine egyik legnagyobb erénye, hogy Logan karakterét nagyon jól ragadja meg: brutális, cinikus, ugyanakkor meglepően érzékeny figura, akinek a múltja és belső konfliktusai is fontos szerepet kapnak.
Liam McIntyre alakítása is figyelemreméltó, ugyanakkor játék egyik legnagyobb problémája, hogy a készítők nem minden esetben tudták ugyanezt a szintet a játékmenetben is hozni.
Összességében egy hibáival együtt is élvezhető, szerethető játékról van szó, amelyet egyszer érdemes végigpörgetni, főleg a képregény rajongóinak, hát még, hogy magyar felirat is dukál hozzá. A PS5-exkluzív játékot jelenleg 29 990 forintos áron húzhatjuk be a PlayStation oldaláról, de ha résen vagyunk, a különféle webáruházak polcairól olcsóbban is beszerezhetjük.