Hatalmas átrendeződés az autópiacon: tarolnak a keleti gyártók, egymás után előzik le a patinás nyugati márkákat
Portfolio
2026-09-24 10:09
Miközben az európai autópiac mérsékelt ütemben bővül, több kínai gyártó is többszörösére növelte az eladásait. Az ACEA legfrissebb adatai alapján az előretörésük már a gyártók sorrendjét is átírja:
a BYD az év első nyolc hónapjában megelőzte a Fordot az Európai Unióban, a Chery pedig a Suzukinál és a Mazdánál is több új autót helyezett forgalomba.
A kínai szereplők egyre nagyobb darabszámok mellett is a teljes piac növekedésének sokszorosát hozzák.
A BYD-ból január és augusztus között közel 178 ezer autót regisztráltak az EU-ban, szemben az egy évvel korábbi mintegy 68 ezerrel - ez 163 százalékos növekedés . A vállalat piaci részesedése így 0,9 százalékról 2,4 százalékra emelkedett, és már a Fordot, a Teslát, valamint a Nissant is megelőzte a regisztrációk számában. A Teslával való összevetésnél ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az amerikai gyártó kizárólag tisztán elektromos autókat kínál, míg a BYD számai a plug-in hibrideket is tartalmazzák.
Még gyorsabb növekedést mutat a Chery , amelynek adataiban az ACEA a Chery mellett a Jaecoo, a Jetour és az Omoda márkákat is szerepelteti. A csoport regisztrációi az első nyolc hónapban 33 ezerről több mint 116 ezerre ugrottak, ami 250,9 százalékos bővülést jelent. Augusztusban pedig már 14 ezer fölött járt a darabszám, háromszor annyi autónál, mint egy évvel korábban.
A Chery így augusztusban önmagában az uniós újautó-piac 2 százalékát adta, és a Teslánál is több autót regisztrált.
A kisebb bázisról induló Leapmotor szintén gyorsan zárkózik fel. Az év első nyolc hónapjában 62,5 ezer autót helyeztek forgalomba a márkából az EU-ban, több mint ötször annyit , mint egy évvel korábban. Augusztusban 6446 regisztrációval már a Jeepet is megelőzte. A Leapmotor helyzete azért is érdekes, mert nemzetközi értékesítését a Stellantis többségi tulajdonában álló közös vállalat végzi, a kínai márka terjeszkedésében tehát az egyik legnagyobb hagyományos autóipari csoport is érdekelt.
A már nagyobb európai jelenléttel rendelkező SAIC Motor eközben közel 164 ezer uniós regisztrációig jutott január és augusztus között. A csaknem 20 százalékos növekedés elmarad a BYD vagy a Chery tempójától, de még így is jóval meghaladja a piac egészének bővülését.
A kínai gyártók mellett a Tesla szintén erős növekedést mutatott, augusztusban 52,7 százalékkal, január és augusztus között pedig 65,9 százalékkal nőtt a regisztrációja az EU-ban, amely részben a Junipernek, részben pedig az egyre több országban engedélyezett FSD-nek köszönhető.
A kínai gyártók térnyerése mellett több régi szereplő egyre kisebb szeletet hasít ki az uniós piacból.
A Volkswagen-csoport ugyan 1,3 százalékkal növelte regisztrációit az első nyolc hónapban, de ezzel nem tudta tartani a piac pozícióját, részesedése 27,5 százalékról 26,5 százalékra csökkent. A csoporton belül a Skoda erősebben teljesített, az év eleje óta 9,1 százalékkal növelte a regisztrációit. A Volkswagen márka ugyanakkor 2,9 százalékos, a Porsche pedig 13,2 százalékos visszaesést könyvelt el.
A hagyományos gyártók közül a Renault-csoport piaci részesedés 11,4 százalékról 10,4 százalékra, a Fordé pedig 2,9 százalékról 2,3 százalékra mérséklődött. Az összekép egyértelműen arról árulkodik, hogy az újonnan megjelenő kínai márkák a hagyományos gyártóktól szereznek piacot.
Augusztusban összességében 708 ezer új személyautót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 4,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A négy legnagyobb uniós autópiac mindegyike bővült augusztusban, de eltérő ütemben:
Németországban 2,6 százalékkal,
Franciaországban 7,4 százalékkal,
Olaszországban 3,2 százalékkal,
Spanyolországban 11,8 százalékkal nőtt a forgalomba helyezések száma.
A kedvező összkép mögött ugyanakkor komoly országonkénti eltérések húzódnak meg. Romániában és Görögországban például augusztusban egyaránt közel 37 százalékkal estek vissza a regisztrációk.
Az év első nyolc hónapjában így 7,55 millióra emelkedett a regisztrációk száma, ami 5,3 százalékos növekedést jelent. Az év eleje óta Olaszország teljesített a legerősebben a négy nagy piac közül, 8,5 százalékos növekedéssel. Spanyolországban 6,3, Németországban 4,8, Franciaországban pedig 3 százalékos volt a bővülés.
A teljes piac mérsékelt bővülésénél sokkal látványosabb a hajtásláncok közötti átrendeződés. Augusztusban az EU-ban közel 196,5 ezer tisztán elektromos autót regisztráltak,
62,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Ezzel ezek a modellek a havi újautó-piac 27,7 százalékát adták.
Különösen erős volt a növekedés Franciaországban, ahol több mint megduplázódott az elektromos autók regisztrációja, Németországban pedig 75,1 százalékos ugrást mértek.
Az év első nyolc hónapjában 1,64 millió tisztán elektromos személyautót helyeztek forgalomba az EU-ban, 44,9 százalékkal többet a tavalyinál. Piaci részesedésük 15,8 százalékról 21,7 százalékra emelkedett.
Darabszámban ezzel már hajszállal megelőzték a benzines autókat: az elektromos modellekből 6600-zal többet regisztráltak január és augusztus között.
Az elektromos autók előzését ugyanakkor árnyalja, hogy az uniós flottaszintű szén-dioxid-kibocsátási célok a hibrid hajtások terjedését is ösztönzik, ezek jelentős része pedig továbbra is benzint tankol, a villanymotor csak rásegít a belső égésű motor működésére. Az elektromos autók így a kizárólag benzinesként nyilvántartott modelleket előzték meg, nem az összes benzinnel működő autót.
A legnépszerűbb választás ugyanis továbbra is a külső töltést nem igénylő hibridek jelentik. Ezekből 2,76 milliót helyeztek forgalomba az első nyolc hónapban, 11,1 százalékkal többet, mint tavaly, részesedésük pedig 36,6 százalékot ért el. Az ACEA ebbe a kategóriába a teljes hibridek mellett a mild hibrideket is beleszámítja.
A konnektorról tölthető, plug-in hibridek regisztrációja 19,6 százalékkal, 758 ezerre nőtt, így már a piac tizedét adták.
Ezzel párhuzamosan a hagyományos benzines és dízelautók regisztrációja egyaránt 18,6 százalékkal csökkent az év első nyolc hónapjában. Együttes piaci részesedésük a tavalyi 37,5 százalékról 29 százalékra esett. Az ACEA szerint az elektromos és hibrid modellek iránti keresletet a vásárlást ösztönző intézkedések és a szélesedő modellkínálat is támogatja.
A magyar újautó-piac az uniós átlagnál gyorsabban bővült. Augusztusban 9355 személyautót helyeztek forgalomba, ami 8,2 százalékos növekedés, az első nyolc hónapban pedig 12,1 százalékkal, közel 96 ezerre emelkedett a regisztrációk száma.
Hosszabb távon nézve továbbra is jól látszik a magyar autópiac kilábalása, a regisztrációk trendje a 2023–2024 fordulóján látott havi 9 ezer körüli szintről mostanra közel 12 ezerre emelkedett, megközelítve a 2021 eleji értéket. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor veszített lendületéből a növekedés, a trend ellaposodott.
Az augusztusi alacsonyabb darabszám részben a nyári szezonalitással magyarázható, de a szezonálisan igazított adatsor is visszaesést mutat júliushoz képest. Az éves összevetésben mért bővülés mellett tehát rövid távon már a kereslet lendületének gyengülésére utaló jelek is látszanak, tartós fordulatot azonban egyetlen hónap alapján még korai lenne megállapítani.
A hajtásláncok között közben eltérő folyamatok látszanak. Miközben az EU-ban augusztusban kiugróan nőtt a tisztán elektromos autók piaca, Magyarországon 11,8 százalékkal, 810 darabra csökkent a regisztrációjuk. Az év egészét tekintve továbbra is pozitív a kép: január és augusztus között 9224 elektromos autó került forgalomba, 29,6 százalékkal több a tavalyinál.
A legnagyobb növekedést itthon a plug-in hibridek érték el. Augusztusban közel 80 százalékkal nőtt a regisztrációjuk, az első nyolc hónapban pedig több mint megduplázódott: 8414 ilyen autót helyeztek forgalomba.
A magyar piac több mint felét ugyanakkor már a külső töltést nem igénylő hibridek adják.
Ezekből január és augusztus között 48 695 darabot regisztráltak, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez 50,8 százalékos piaci részesedést jelent, szemben a 36,6 százalékos uniós aránnyal. A benzines autók hazai regisztrációja közben 3,2, a dízeleké 9,3 százalékkal csökkent.
Címlapkép forrása: Kevin Frayer/Getty Images