← Vissza

● news.bsdnet.hu

Végleg elveszíthették a fogyatékkal élők a juttatásaikat, egészen mostanáig

Economx 2026-09-24 12:53
Alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a rendelkezést, amely miatt egy megváltozott munkaképességű ember végleg elveszíthette az ellátás igénylésének lehetőségét, ha harminc napon belül nem nyújtotta be kérelmét. A HVG írása szerint az ügy egy húszéves, önellátásra nem vagy csak segítséggel képes, beszélni nem tudó fiatal pere nyomán került a testület elé. Iskolai befejezését követően néhány hónapig dolgozott, azonban az ellátást csak a biztosítási jogviszonyának megszűnése után több mint harminc nappal igényelte. Emiatt a hatályos szabályozás kizárta őt a támogatásból, amit a bíróságnak is alkalmaznia kellett. Az Alkotmánybíróság azonban egyhangúlag úgy látta, hogy a határidő ilyen szintű következménye önkényes és aránytalan különbséget teremtett az egyébként azonos helyzetű kérelmek között. A harminc napon belül jelentkezők akár életük végéig jogosulttá válhattak az ellátásra, miközben azok, akik elmulasztották a határidőt, végleg elvesztették ezt a lehetőséget. Az Ab azt is kifogásolta, hogy az érintettek a feltételekről nem kaptak megfelelő tájékoztatást. A fentiekre tekintettel az Ab megsemmisítette a jogszabályban a harmincnapos korlátozást tartalmazó szövegrészt, és megtiltotta annak alkalmazását minden, a bíróság előtt folyamatban lévő hasonló ügyben. Megosztom
Eredeti cikk megtekintése →