← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hiába Trump utasítása, a haditengerészet mintha csendben lázadna a elnökkel szemben a repülőgép-hordozók miatt

Portfolio 2026-09-24 14:27
Mint az jól ismert, Trump határozottan elutasítja a modern elektromágneses katapultok (EMALS) alkalmazását a repülőgép-hordozókon, ahogy a lap fogalmaz „nosztalgiát” érez a hagyományos gőzkatapultos technológiával szemben. Az amerikai elnök szerint a régi jól bevált módszer sokkal hatékonyabb, ezért azt kezdeményezte kötelező jelleggel, hogy a CVN-81 USS Doris Miller készülő Ford-osztályú hordozó esetében a haditengerészet cserélje ki az EMALS-rendszert gőzkatapultokra. Hozzátette, hogy az új technológia „túlságosan bonyolult”, ami hajóépítési kudarcokat eredményezett, például költségnövekedést és csúszásokat. Trump „szakmai” érvei nem igazán illeszkednek ahhoz, amit a szakemberek mondanak: a haditengerészet szerint az elektromágneses megoldás simább gyorsulást tesz lehetővé, egy sor különböző típushoz igazítható, ráadásul hatékonyabbak a szükséges személyzet és karbantartási igények terén is. Ezzel valószínűleg a nagy rivális, Kína is egyet ért, ugyanis a távol-keleti hatalom szintén EMALS-rendszerben gondolkodik a legújabb fejlesztéseinél. Egy friss szerződés arra utal, hogy az Egyesült Államok haditengerészeténél nem vették maradéktalanul figyelembe ezt az utasítást: a Kato Engineering 49,3 millió dolláros szerződést kötött az új generációs katapultokhoz köthetően. Ráadásul továbbra van olyan hirdetmény, amely beszállítót keres a technológia egyes alkatrészeihez. Az amerikai elnök ráadásul kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozta a hadiipari szereplőket, ugyanis utoljára a 2009-ben átadott USS George HW Bush-ra szereltek be gőzkatapultot, tehát gyakorlatilag két évtizede parkolópályára tették a technológiát. Emiatt úgy vélik, hogy a már a kezdetektől az elektromágneses megoldásokra kalibrált Ford-osztályú hordozók áttervezése pontosan az ellenkezőjét érné el annak, amit Trump állított: költségnövekedést és csúszásokat hozna. Abban egyébként igaza van Trumpnak, hogy a gőzkatapultok bevált és sokat használt gyakorlat volt, már az 1950-es évektől kezdve megjelentek először az Egyesült Királyságnál, majd nem sokkal később Amerikában is ezekkel cserélték el a korábbi hidraulikus rendszereket. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Eredeti cikk megtekintése →