Mégis milyen svájci milliárdokról beszélt Baka András? Ebben Orbán Viktorék is benne voltak és még csak most jön a java
VG
2026-09-24 16:25
A Svájci-Magyar Együttműködési Programból kapott 34 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás volt a központi témája Baka András köztársasági elnök tárgyalásainak Guy Parmelin svájci államfővel. A Sándor-palota szerdai közléséből azonban kimaradt néhány fontos részlet a Svájci Alapról, amely nem tartott vissza pénzeket Magyarországtól az előző kormány alatt sem, mint a Norvég Alap és az Európai Unió.
„Napjaink fontos együttműködési pontja a svájci támogatási program, melynek keretében az államszövetség 87.6 millió svájci franknyi hozzájárulásával 8 területen 10 támogatási intézkedés valósulhat meg Magyarországon például olyan területeken, mint az emberkereskedelem elleni küzdelem, az energiahatékonyság vagy a szakképzés' – szólt a Sándor-palota Facebook-posztja az ENSZ-közgyűlésen történt találkozóról .
Ami kimaradt: ez nem egy kezdődő, hanem egy kifutó program – amit egy újabb, még bőkezűbb másik követ. A pénz több mint 90 százalékát már 2025 végéig lekötötték, és jórészt ki is fizették, tehát az előző, Orbán Viktor vezette kormány idején – ha a 2022-ben Navrcsics Tibor aláírta, most futó program végrehajtási határideje 2029. december.
Az összeg egyébként jóval kisebb, mint a 2007–2017-es első programé, aminek a keretében Magyarország mintegy 131 millió svájci frankot kapott: ezt olyan projektekre költötték, mint vízvezetékek építése, árvízvédelmi fejlesztések, egészségügyi és oktartási programok, sőt még 13 rendőrkapitányság energiahatékonysági korszerűsítésére is futotta belőle.
A Tisza-ciklus politikusaira hárul az a kellemes feladat, hogy a következő program projektjeire kiosszon egy minden eddiginél nagyobb összeget.
Ennek a pontos nagysága több okból nem ismert még, de a mostaninak akár a duplája is lehet.
Svájc és az EU megállapodott abban, hogy az eddigi alkalmi „svájci hozzájárulásokat” állandó, rendszeresen ismétlődő mechanizmus váltja fel. Az első ilyen időszak 2030. január 1-jétől 2036. december 31-ig tart. Svájc évente 350 millió frankot ad, vagyis hét év alatt összesen 2,45 milliárdot – nem Magyarországnak, hanem a jogosult EU-tagoknak összességében.
Már ebből az összegből kiolvasható, hogy ha a jelenlegi program magyar részesedési arányából indulunk ki, sokkal több pénz jut majd ránk. Pontosan két dolog miatt nem lehet tudni, mennyi:
Ennek megfelelően a mostani arányok alapján Magyarországnak jutó, 150 millió frank környékére becsülhető újabb támogatási csomag ennél akár még nagyobb is lehet.
Mire költik majd, azt még a következő magyar parlamenti választás előtt kell eldöntenie az aktuális illetékeseknek. (Baka Andrásnak aligha jut hely a pénzosztó asztalnál, de persze ki tudja.)
Jósolni semmit sem lehet, mindenesetre a mostani bejelentésben szereplő, kifutó programból a következőkre futotta: