← Vissza

● news.bsdnet.hu

Napidíj a tüntetőknek, százmilliók politikai rendezvényekre, milliárdok nyomára bukkantak az Agrárkamaránál

Index 2026-09-24 16:34
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) átfogó átvilágítása során mintegy 14 milliárd forintnyi olyan kiadást találtak, amelyet a vizsgálat vezetői politikai tevékenységhez vagy megkérdőjelezhető személyes juttatásokhoz kötnek. Erről Zoltán Péter, az agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágításért felelős miniszteri biztos beszélt a szervezet átalakításáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón – írta a Telex . A vizsgálat egyik megállapítása szerint a kamara a magyar gazdák strasbourgi tüntetésének résztvevőit napidíjjal támogatta, miközben az utazás és a szállás költségeit is állta. A Telex szerint a NAK összesen öt külföldi tüntetés finanszírozásában vett részt, ezekre együtt mintegy 30 millió forintot költött. A beszámoló szerint a demonstrációkon több kormánypárti influenszer, köztük Deák Dániel és Bohár Dániel is megjelent. Az átvilágítás során a NAK politikai rendezvényekhez kapcsolódó kiadásokat is vizsgált. Zoltán Péter állítása szerint 2025 decembere és 2026 áprilisa között 69 választókerületben összesen csaknem 182 millió forinttal támogatták a Fidesz jelöltjeit. A kedvezményezettek között volt Szűcs Gábor is, aki azóta a Fidesz országgyűlési képviselője lett. A miniszteri biztos szerint két olyan, szakmai rendezvényként bemutatott eseményre további 191 millió forintot költött a kamara, amelyeken gazdákat buszoztattak Orbán Viktor beszédeire. Több mint 700 falugazdászt is bevontak egy adatgyűjtésbe: mintegy 250 ezer e-mail-címet gyűjtöttek össze. Azt egyelőre vizsgálják, hogy az adatkezelés során történt-e GDPR-sértés. Zoltán Péter szerint az e-mail-címek a Fideszhez kerülhettek. Az átvilágítás során mintegy 93 millió forint értékben találtak olyan megbízási és munkaszerződéseket, amelyeket megkérdőjelezhetőnek tartanak. A Telex szerint például korábbi megyei kamarai elnököket a távozásuk után is tovább fizettek, erre csaknem 17 millió forintot fordítottak. A kamara elnökének közösségi médiás jelenlétével foglalkozó munkatársak közel 30 millió forintot kaptak, miközben a beszámoló szerint a szervezetnél többen sem tudták pontosan, kik voltak és milyen munkát végeztek. A korábbi elnök, Papp Zsolt egyik bizalmi embere 2025 és 2026 között több mint 13 millió forintot kapott. Jelentős összegeket fordítottak kommunikációra és rendezvényszervezésre is. Győrffy Balázs korábbi kamarai elnök lemondása előtt egy nappal három, összesen 1,8 milliárd forint értékű kommunikációs szerződést írt alá. Ezek tartalmukban és időzítésükben is átfedtek egymással. A Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event Kft.-vel az évek során összesen 2,4 milliárd forint értékben kötött rendezvényszervezési szerződéseket a kamara. Az átvilágítással párhuzamosan a NAK működését is átalakítják. Eddig 70 munkavállalótól váltak meg, további 50 dolgozó elbocsátását pedig tervezik. Zoltán Péter szerint elsősorban a központi apparátus létszámát csökkentik. A cél az, hogy a kamara működési költségeit évente mintegy 11,1 milliárd forinttal mérsékeljék. Ez a korábbi működési költségek nagyjából egyharmadának felel meg. A miniszteri biztos szerint a megtakarítás nem érintené a kamara érdemi szakmai munkáját. A tagdíjak jövőjéről egyelőre zajlik az egyeztetés. A kormány idén átvállalta a kamarai tagdíj megfizetését, ami jelentősen megváltoztatta a szervezet finanszírozását. A tervek szerint a jövőben a tagdíjak az eddigi szint körülbelül egyharmadára csökkennének, de az sem kizárt, hogy teljesen eltörlik őket. A szervezet átalakításának egyik célja a vezetés szerint, hogy a kamara működését politikamentesítsék, és ismét elsősorban szakmai érdekképviseleti feladatokat lásson el. A kamarai törvény módosítása már elkészült, és a tervek szerint legkésőbb decemberben megtartanák az új tisztségviselők megválasztását. A szervezet 2027-től Magyar Agrár- és Élelmiszergazdasági Kamara néven működhet tovább. Az átalakítás részeként augusztusban felmentették a korábbi főigazgatót, Szinay Attilát, helyére pedig Papp Gergely érkezett megbízott főigazgatóként. (Borítókép: Zoltán Péter a NAK kamarai biztosi feladatkörét ellátó miniszteri biztos a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) budapesti központjában tartott sajtótájékoztatón 2026. szeptember 24-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Eredeti cikk megtekintése →