Tisza-kormány: a pápánál járt Magyar Péter, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány
Portfolio
2026-09-24 16:42
"A mai délelőtt folyamán XIV. Leó pápa a Vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta Magyarország miniszterelnökét, Magyar Péter urat, aki ezt követően találkozott Paul Richard Gallagher érsekkel, az államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkárral. Az Államtitkárságon folytatott szívélyes megbeszélések során
elégedettségüket fejezték ki a kétoldalú kapcsolatok kedvező alakulása, valamint a Katolikus Egyháznak az ország életében betöltött szerepe és hozzájárulása kapcsán.
A tárgyalások során ezt követően kitértek Magyarország társadalmi és gazdasági helyzetére, valamint több, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésre, különös figyelmet fordítva az oktatásra és a világ különböző részein élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő keresztény közösségek védelmére. A megbeszélés további részében eszmecserét folytattak az aktuális nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusokra. Ezzel összefüggésben reményüket fejezték ki, hogy a nemzetközi közösség egyre nagyobb elkötelezettséget tanúsít majd a béke előmozdítása érdekében. Vatikán, 2026. szeptember 24." - közölte XIV. Leó pápa és Magyar Péter találkozójáról a Szentszéki Sajtóiroda.
"XIV. Leó pápánál a Vatikánban" címmel osztott meg videót közösségi oldalán a kormányfő, a vatikáni audiencián elhangzottakról itt számoltunk be .
Komoly hiányt okozhat Szombathely idei költségvetésében a 4,2 milliárd forintnyi szolidaritási adó befizetése és az azbesztszennyezés 1,6 milliárd forintra becsült költségeinek finanszírozása, még akkor is, ha sikeres pályázat esetén a kormányzat ez utóbbinak 70 százalékát kifizeti majd - hangzott el a város önkormányzatának csütörtöki közgyűlésén, ahol a 2026-os költségvetés módosítása volt napirenden.
Magyar Péter miniszterelnök a Vatikánban, az Apostoli Palotában egyeztetett XIV. Leó pápával. A találkozón Magyarország helyzete és az európai kihívások mellett olyan globális témák is szóba kerültek, mint a mesterséges intelligencia terjedése és a fiatalok elmagányosodása. A megbeszélés részleteiről és a Szentatya magyarországi meghívásáról Magyar Péter miniszterelnök számolt be Facebook-bejegyzésében .
Az energiaigényes iparágak versenyképességéről és a magas energiaárak munkahelyeket veszélyeztető hatásairól tárgyaltak Brüsszelben, ahol a dekarbonizációs célok és a gazdasági szempontok közötti egyensúly fontossága mellett érvelt a magyar tárcavezető . A részletekről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében .
A dekarbonizáció fontos cél, de nem mehet az európai ipar versenyképességének rovására
– mutatott rá a tárcavezető, hozzátéve, hogy a tagállamok eltérő helyzete miatt nem léteznek egységes sablonmegoldások.
A megbeszélésen elhangzottak alapján olyan rugalmas uniós megközelítésre van szükség, amely
Megkezdődik a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítása, amelynek keretében a kabinet eltörli a kötelező tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell többé vizsgázniuk a Nemzeti Alaptantervből, az iskolák pedig saját belső képzéseket is szervezhetnek. Az intézkedésekről a kormány számolt be Facebook-bejegyzésében .
Végéhez közeledik a Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palota, vagyis a Kúria épületének rekonstrukciója, a helyszínen már a kordonokat is elbontották. Bár a kormány folytatja a műemléki helyreállításokat, a túlárazások és a felesleges luxusberuházások kiszűrése érdekében minden projektet felülvizsgálnak – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből . A miniszter keynote előadónk lesz a Future of Construction konferencián, érdemes lesz velünk tartani!
A Tisza Párt öt előterjesztés, köztük a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügyének tárgyalását javasolja az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Jogutód nélkül megszűnt 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva). Egyetlen, a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartott érintett szervezet esetében sem érkezett kérelem arra, hogy más alapítványi formában tovább működjön. A megszűnt alapítványok vagyona, jogai és kötelezettségei az államra szálltak, és már zajlik a hozzájuk kapcsolódó, mintegy 40 gazdasági társaságban lévő tulajdonrészek állami kézbe adása is.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki vatikáni látogatásán bejelentette, hogy a Tisza-kormány átvizsgálja, majd ezt követően folytatja a Hungary Helps segélyprogramot. A kormányfő XIV. Leó pápával, valamint magas rangú szentszéki diplomatákkal egyeztetett az üldözött keresztények támogatásáról és a migráció kérdéséről.
Az intézet a választások után a módszertanuk felülvizsgálatáról döntött, ennek a folyamatnak lett most vége. Közölték, hogy a jövőben inkább mélyebb elemzéseket készítenének elsősorban a pártpreferencia-kutatások helyett, "a gondolkodó magyar emberek valóságismeretének bővítése" érdekében.
Pontosan tíz évvel a megszüntetése után, 2026. október 8-án újraindul a Népszabadság. A lap online közéleti híroldalként és nyomtatott hetilapként tér vissza – jelentette be a Népszava csütörtökön.
Szemléletváltásra és szigorúbb gazdálkodásra van szükség a hazai profi labdarúgásban, miután a klubok központi bevételei jelentősen csökkentek – hangsúlyozta Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) főtitkára. Bár az élvonalban nem várható csődhullám, a másodosztályú csapatok jóval nehezebb helyzetbe kerültek. A szövetség mindemellett a játékvezetői döntések átláthatóbbá tételére, a kiemelt akadémiák kirívóan magas állami finanszírozására, valamint a nemzeti csapatot fenyegető zártkapus büntetésekre is felhívta a figyelmet - írta meg a Telex .
A közlekedési és beruházási miniszter egyiptomi kollégájával egyeztet, hogy megoldást találjanak a magyar államnak már eddig is jelentős fejfájást okozó esetre.
A Dunakeszi Járműjavító ügye a magyar–egyiptomi gazdasági kapcsolatok egyik legnagyobb, eredetileg mintegy egymilliárd eurós vasúti projektjéhez kapcsolódik: az egyiptomi állami vasúttársaság számára összesen 1350 személykocsi szállítására szerződött egy magyar–orosz együttműködés, a járművek jelentős részének gyártásában és összeszerelésében a dunakeszi üzem vett részt. Az orosz–ukrán háború, az orosz beszállítások kiesése, valamint a projekt megdrágulása azonban egyre nehezebb helyzetbe hozta a programot. 2025 októberében felszámolás alá került a dunakeszi gyártást végző Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft., valamint az egyiptomi szerződésben érintett Ganz-MaVag International is. A szállítás így félbeszakadt: szeptember eleji információk szerint az 1350 kocsiból még 284 átadása volt hátra, miközben Dunakeszin félkész járművek is maradtak.
A helyzet kezelésének sürgősségét növeli, hogy a járműjavító a MÁV személykocsijainak karbantartásában és fővizsgáztatásában is fontos szerepet tölt be; a cég csődje emiatt a hazai vasúti járműkiadást is nehezítette.
A MÁV országos állomásfelújítási programjának részeként teljesen megújult a felsőzsolcai vasútállomás, így a kisebb településeken utazók is modern és akadálymentes környezetben vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A fejlesztésekről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében .
Rekordszámú, összesen 120 pályázat érkezett a hazai nemzetipark-igazgatóságok vezetői pozícióira – számolt be Facebook-bejegyzésében Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere .
Magyarország és Szlovénia a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett a közép-európai ötök (C5) gazdasági együttműködésének elmélyítésére törekszik a hatékonyabb uniós érdekérvényesítés érdekében. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében .
A bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel – derült ki Görög Márta igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből .
Várhatóan az év végére elkészül a kormány digitalizációs stratégiája, amelynek egyik fő célja, hogy a technológiai fejlődés előnyeiből minél szélesebb társadalmi kör részesülhessen – mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.
A pápával való megbeszélése előtt a Szent Péter Bazilikából posztolt:
Komoly belső feszültséget okozott az előző kormányban, amikor Orbán Viktor 2023 végén a szakmai és nemzetbiztonsági aggályokat félresöpörve úgy döntött, hogy az állam helyett a 4iG-re bízza a stratégiai fontosságú magyar műholdprogramot. A jelenleg hivatalban lévő Tisza-kormány már megkezdte a szerinte az állam számára előnytelen szerződések átvilágítását, az eljárás eredménye pedig a projekt jövőjét is alapvetően meghatározhatja - tárta fel a Direkt36 .
Magyar Péter szerda este Rómába utazott, a miniszterelnök közlése szerint 10:45-kor kezdődik a XIV. Leó pápával tervezett négyszemközti találkozó, amely után a pápa röviden a magyar delegáció tagjaival is találkozik. Ezt követi a Pietro Parolin bíborossal tervezett egyeztetés. A találkozók részletes politikai napirendjét előzetesen nem hozták nyilvánosságra.
Uniós fronton fontos fejlemények érkeztek szerdán: az Európai Bizottság azt javasolta a tagállamokat képviselő Tanácsnak, hogy oldják fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági feltételességi eljárás keretében fenntartott intézkedéseket. A döntés 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrást tenne ismét hozzáférhetővé, és megnyithatná az utat az érintett magyar egyetemek teljes visszatéréséhez az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A folyamat azonban még nem zárult le: a Tanácsnak egy hónapja van a döntésre, és addig a jelenlegi korlátozások érvényben maradnak. Más eljárások miatt további uniós források továbbra is befagyasztva maradnak.
Itthon közben továbbra is a mentelmi jog és az ügyészség körüli konfliktus lehet az egyik meghatározó politikai téma. Magyar Péter szerdán bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Az előzmény, hogy az ügyészség Magyar Péter mellett Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését is kérte. A miniszterelnök közlése szerint hétfő reggel fél nyolckor összeül a Mentelmi Bizottság, majd még aznap rendkívüli parlamenti ülésen dönthetnek a három mentelmi jogról.
Szerdán az is kiderült, hogy újabb mintegy 15 ezer pályázó kaphat támogatást az Otthoni Energiatároló Programban a korábbi több mint 42 ezer nyertes mellett, a kormány pedig új pályázat kiírását is tervezi. Lannert Judit oktatási miniszter eközben azt közölte, hogy év végére elkészülhet az új oktatási stratégia, és két lépcsőben bérrendezés indulhat a nevelést segítő, valamint technikai munkakörökben dolgozóknál.
A legfontosabb közéleti fejleményekről ebben a cikkben folyamatosan beszámolunk.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Hegedüs Róbert
Kapitány parlamenti megszólalása alapján mintegy 15 ezer pályázó kap támogatást a korábban nyertes 42 ezer mellett az Otthoni Energiatároló Programban (OETP), és a kormány újabb pályázatot is kiír. Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.