← Vissza

● news.bsdnet.hu

Hazudnak és tolakodnak az önvezető Teslák

Vezess 2026-09-24 18:12
Miközben egy újabb európai ország engedélyezte a Tesla önvezető funkciójának közúti használatát, aggályok merültek fel a technológia pontosságával kapcsolatban. 2026.09.24. csütörtök 19:12 Korábbi ellenállását feladva a Cseh Köztársaság is megadta az előzetes engedélyt a Tesla teljesen önvezető (FSD) rendszerének közúti használatára, és ezzel az áprilisi kezdés után immár az EU hét országában haladhatnak automatizált üzemmódban az amerikai villanyautók. A csehországi premier bejelentésével szinte egy időben azonban borús hírek érkeztek Belgiumból. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint egy kerékpáros és gyalogos érdekvédelmi szervezet súlyos problémákat azonosított a rendszer táblafelismerő képességeivel. A Johanna.be három napon keresztül tesztelte a technológiát, és az ez idő alatt megtett 400 kilométer során a Tesla FSD rendszeresen túllépte a 20 és 30 km/órás sebességkorlátozásokat. Az esetek egy részében ezt azzal tetézte, hogy a kijelzőn a valóstól eltérő értékeket jelenített meg, azaz hamisan igazolta saját tévedését. A szervezet a WHO egyik tanulmányát idézve azt írta: ha 30 helyett 44 km/órával gázolnak el egy kerékpárost (ez volt a gyorshajtás átlagos mértéke), hatszor nagyobb a halálos sérülés kockázata. Hasonló gyorshajtási problémák miatt nem kapott például engedélyt Svédországban a Tesla önvezető technológiája. A belga szervezet weboldalán keresztül három videót is közzétett a problémákról, amelyek nem merülnek ki a gyorshajtásban. Az alábbin például jól látható, hogy az autó többször is megpróbál megelőzni egy kerékpárost egy kerékpáros utcán, ami egy belga specialitás: itt az autók csak „vendégek”, és alapértelmezésben tilos az előzés. a videó a hirdetés után indul A Johanna.be ugyanakkor elismerte, hogy ezektől az incidensektől eltekintve a Tesla FSD rendszere általában előzékenyen viselkedett a gyalogosokkal és bringásokkal, és elsőbbséget adott nekik. A végső konklúzió ezzel együtt sem lehetett más, mint elmarasztaló. Képeink a johanna.be által közzétett videókból kinyert állóképek. Mi már utaztunk önvezető taxiban, méghozzá Magyarországon! A kalandról itt olvashatsz: Kövesd a Vezess.hu -t a Google hírekben!
Eredeti cikk megtekintése →